Pecsét István megsegítése - Az önkormányzat megelőlegezi a hiányzó összeget
Az önkormányzat képviselőtestülete a mai közgyűlésen úgy döntött, hogy megelőlegezi azt a mintegy kétmillió forintot, amely Pecsét István gyógykezeléséhez szükséges.
Megközelítően már kilenc millió forint gyűlt össze a rákbetegséggel küzdő Pecsét István gyógykezelésére a város összefogásának köszönhetően. A gyűjtés folytatódik, ám az önkormányzat a csütörtöki közgyűlésén megelőlegezte a még hiányzó összeget, kétmillió forintot, hogy minél előbb elvégezhessék a gyógykezelését. Dr. Bozsit Attila, a „Dunaújvárosiak Életéért” Közalapítvány kuratóriumi tagja lapunknak elmondta, már meg is kezdték az utazás előkészítését, intézik a repülőjegyeket is, de még egy vizsgálati eredményt meg kell várnia Istvánnak. Amint lehet (várhatóan két-három hét múlva), azonnal utazik is István Kínába, ahol elvégzik az életmentő beavatkozást.
Minden perc és minden forint számít!
Az adományokat a „Dunaújvárosiak Életéért” Közalapítvány számlaszámára (OTP 11736037-20550332– „Pecsét István javára”) lehet utalni, vagy a gyűjtőpontokon is leadhatják.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.









