Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A fővárosban küzdenek a döntőért az egyetemisták

Sport
vízilabda
DUE-Maarsk Graphics
Dunaújváros
bajnokság
elődöntő

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. ápr. 27., 19:26

A BVSC otthonában ugrik medencébe csütörtökön a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, mely elszántan várja a bajnoki fináléba jutásról döntő összecsapást.

A női vízilabda OB I elődöntőjének két mérkőzésén vagyunk túl, ahol mind a BVSC, mind a DUE Maarks Graphics csapata elvesztette a hazai mérkőzését. A két győzelemig tartó párharc állása így 1-1-re áll, s a döntőbe jutásról a harmadik, csütörtök este fél nyolckor, a budapesti Szőnyi úti uszodában sorra kerülő mérkőzés dönt majd.

Az eddig látottak alapján még megjósolni is nehéz, hogy melyik fél esélyesebb az UVSE mellé kerülni, hiszen elég kétarcú meccseket játszottak a hölgyek. A mieink az első ütközetben fantasztikusan védekeztek, emellett rendre kihasználták az emberelőny adta lehetőségeiket, míg a másodikon a védekezéssel nem volt nagyobb baj, viszont az előnyök kihasználása nem sikerült. Nagyon valószínű, hogy a harmadik ütközetet az az együttes nyeri, amelyik védekezésben nem veszít keménységéből, de a támadásokat nagy százalékban használja ki. Mint azt a dunaújvárosi csapat egyik legfiatalabb játékosa, Vályi Vanda nyilatkozta, fel kell dolgozniuk a hazai vereséget, hogy nyílt lapokkal vághassanak neki a döntő ütközetnek.

- Az a lehetőség, hogy hazai győzelem esetén egyből bejuthattunk volna a döntőbe, talán egy kicsit megrémisztett bennünket. Fiatal gárda vagyunk, és vannak olyan helyzetek, melyeket nem úgy dolgozunk fel, ahogyan azt kellene. Amit az első találkozón sikerült megvalósítanunk, vagyis a gyors mozgásokat és a váratlan dolgokat, abból itthon sajnos nem sokat láthatott az, aki figyelemmel követte a találkozót. Gyorsan fel kell ébrednünk ebből az álomból, hiszen a BVSC bebizonyította, hogy mennyire jó és egységes csapat. Csütörtökön két nagyon jó csapat találkozik majd egymással, ahol mi mindent el fogunk követni azért, hogy bejussunk a fináléba. Ehhez azonban, csakúgy, mint az első ütközetkor, igazi csapatként kell küzdenünk, hiszen másként nincs esélyünk!

A rovat további hírei: Sport

DSTV: a DKSE elmúlt éve

DSTV: a DKSE elmúlt éve

2025. jan. 02.

Sikeres évet zárt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. December elején Mátyás Gábor, a DKSE elnöke értékelte az elmúlt esztendő legfontosabb tapasztalatait, idézte fel a legörömtelibb eseményeket. Hangkép.

Elhunyt Keleti Ágnes

Elhunyt Keleti Ágnes

2025. jan. 02.

Százhárom éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt.

Három dunaújvárosi a válogatottban

Három dunaújvárosi a válogatottban

2025. jan. 02.

A DFVE női vízilabdázóinak három játékosa, Maczkó Lilla, Dobi Dorina és Sümegi Nóra is helyet kapott a világkupa selejtezőre készülő magyar női vízilabda válogatott keretében.

Újabb remek DAB-siker

Újabb remek DAB-siker

2024. dec. 31.

Nyolc gól szerezve aratott magabiztos, szép győzelmet a FEHA19 elleni hazai találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Érmekkel fejezték be az esztendőt

Érmekkel fejezték be az esztendőt

2024. dec. 30.

Érdről hasznos tapasztalatokkal, Ceglédről már dobogós helyezésekkel térhettek haza a Danubius KSE tollaslabdázói.

Hazai évzáró előtt a DAB

Hazai évzáró előtt a DAB

2024. dec. 29.

Nehéz feladat vár a DAB jégkorongozóira a FEHA19 elleni hazai összecsapáson, de Acélbikáink három pontot érő sikerrel szeretnék elbúcsúztatni a 2024-es esztendőt hétfőn délután.

Nyert a férfi vízilabda-válogatott Zágrábban

Nyert a férfi vízilabda-válogatott Zágrábban

2024. dec. 29.

A januári világkupa-selejtezőre készülő magyar férfi vízilabda-válogatott négy góllal nyert a házigazda horvát csapat ellen barátságos mérkőzésen Zágrábban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  2. Hogyan segíthet a magán egészségügy a legjobb ellátás biztosításában?

  3. Biztosan hozták a kötelezőt

  4. DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

  5. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő