Szirtes Edina Mókus ismét a KMI-ben
Aki életében hallotta már Szirtes Edina Mókus, Madaras dalát, egészen bizonyos, hogy nem hagyja ki a KMI-ben szombaton, este hatkor kezdődő élő lemezbemutatóját sem.
A kiváló ének-hegedű- looper országos turné keretében látogat ismét Dunaújvárosba. A KI VISZI ÁT… verslemezének bemutató koncertjén XX. századi költők – Reményik Sándor, József Attila, Nagy László, Szép Ernő, Radnóti Miklós, Jean Cocteau, Müller Péter „Sziámi” – verseit adja elő a Kortárs Művészeti Intézetben. Éppen egy József Attila-díjas, kortárs költőnk, Lackfi János írta Mókusról: „a magyar világzenei színtér rendhagyó figurája. Nagyon ritka koktél az övé: virtuózan rutinos profi, s közben száz százalék természetes egyéniség. Hol folkos, hol sanzonos, hol keleties, hol kortárs zenés hangzásban utazik, de markáns hegedűfutamai és száz közül is felismerhető, sodró-nyers énekhangja mindenféle áramlatokon felül emelik.”
Szirtes Edina Mókussal beszélgetve megtelik az ember mindazzal a lüktetéssel és szeretettel, ami dalait és személyiségét is áthatja:
- Dunaújváros mindig egy nem várt esemény nekem. Úgy értem, hogy várom, de mindig meglep az a hatalmas szeretet, amivel fogadnak. Felejthetetlen. Olyan, mint amikor egy kisgyerek várja, hogy karácsony legyen. De jó lesz megint együtt ünnepelni. Nekem ez ünnep. A verseket, amiket énekelni viszek, pont azok a versek, amelyekben minden gondolat és érzelem benne van, amit mondani, üzenni szeretnék. Amikor rátaláltam Szép Ernő, Így szerettem volna élni című versére, akkor mindent felülírt. Abban a pillanatban, azokban a hónapokban csak erre tudtam gondolni. Ez olyan, mint egy szerelem, mert lehet, hogy csalfa vagyok, s olyankor hetenként váltakoznak bennem a kedvenc költők és versek. Ez a bőség zavara és zavarodottságot okozó bőség! Annál nagyobb gazdagság, amiben fürdőzni kell. Most Reményik Sándornak van egy verse, a Kölcsön. „Add kölcsön egy órára a szemedet” motívumra alapul az egész. A dalban is sokszor ismétlem, most ez áll legközelebb hozzám. Csodás gondolatok sora!
A rovat további hírei: Kultúra
"Elefánttá vált köd" az ICA-D termeiben
2025. ápr. 09.
Pintér Gábor festőművész tárlatával, az Elefánttá vált köd című kiállítással folytatódik a bemutatók sora a Kortárs Művészeti Intézetben. Az érdeklődők a festőművész elmúlt öt évben készült műveiből láthatnak válogatást, amely a sci-fi-realitás mezejére invitálja a látogatót jövő péntektől.
DSTV: a városi szobrok története
2025. ápr. 09.
Jól ismert helyszínen folytatódott a DSTV sorozata a város köztéri szobrainak történetét feldolgozó sorozat. Az immár harmadik epizódban a Martinász-szoborról és a Borovszky-emléktábláról mesél Hodik Mónika, az Intercisa Múzeum munkatársa. Hangkép.
Jennifer Lopez júliusban fellép az MVM Dome-ban
2025. ápr. 09.
Nyári európai turnéja keretében Magyarországon is koncertet ad Jennifer Lopez. A világhírű amerikai filmszínésznő és énekesnő július 20-án az MVM Dome-ban lép fel.
Két versünnep a magyar költészet napjára
2025. ápr. 08.
A József Attila Könyvtár rendhagyó irodalomórával és a versíró pályázat eredményhirdetésével, a Versbarátok Klubja szavalt és énekelt versekkel, múzsamulattató programmal készül a magyar költészet napjára. Itt a részletes program – éppen időben szólunk, mint egy vers.
A költészet napja: konferenciával és gálával ünnepelnek
2025. ápr. 08.
Konferenciával és nagyszabású gálával ünnepli az idén húsz éves Versünnep Fesztivál a költészet napját április 11-én a Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében.
Koncertözön és programkavalkád a zeneiskolában
2025. ápr. 07.
Idén is nagyszabású kínálattal készül a Sándor Frigyes Hétre a jeles muzsikus-zenepedagógus nevét viselő művészeti iskola: minden napra jut érdekes program – ráadásul már mától!
DSTV: a Viadana nagy visszatérése
2025. ápr. 07.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTVÖ összegzése arról, hogy tomboló sikert aratott a Kortárs Művészeti Intézetben a Viadana Kamarakórus. Az együttes több év szünet után koncertezett újra Dunaújvárosban – szépszámú közönség és vastaps köszöntötte újra. Hangkép.