Őszt hozott a tavasznap
Nem tudom, hányan gazda követte ma a régi hagyományt, s hajtotta lábasjószágát legelőre; nem lehetnek sokan. A rossz idő még a legelszántabbaknak is kedvét szeghette.
S hogy miért épp ma kellett volna ezt tenniük? Mert ennek szokásos alkalma Szent György napjához kötődik – ami vasárnapra esett, így a teendő is tolódott. A régiek reguláját persze nem igazán követi a mai világ, a szokásrendet szinte csak az emlékezet őrzi, de az igen. A meteorológiai és a naptári tavaszkezdet-jelölést jóval megelőzően, már az ősidőkben évszaknyitóként tartották számon ezt a napot. Az ókori Róma gazdálkodó népe ilyenkor szalmatűz füstjével űzte el a rontást, állataikat tűzön hajtották át, maguk is tüzet ugrottak. Ez a rítus a 303-ban a földi világtól elbúcsúzott katonaszent, György emlékét is idézi: a legendabéli tűzokádó sárkányt legyőző lovag névnapját, noha az egy nappal előbb lenne, az egyház tudatosan helyezte a 24-ei tavaszkezdetre, hiszen Szent György élete is az áldozatot, a rossz legyőzését és a megújulást szimbolizálta.
A tűzugrás, a hajnali harmatban való mosdás és a rontáselhárítás számos fortélya sok országban elterjedt, így eleink is éltek ezekkel: láncot vetettek a kapufélfára, s úgy hajtották át a jószágot, a betegséget elkerülendő pedig az állatot rügyező vesszővel csapdosták meg. És mert a régiek szerint a boszorkányok ekkor veszik el a „tejhasznot”, az ellenük való védekezés legfontosabb eszköze az istálló ajtajába állított söprű volt.
Hogy épp ezzel a praktikával éltek-e hajdan a pentelei gazdák, nem tudom. Az viszont bizonyos, hogy a legtöbbjük ilyenkor hajtotta ki a jószágot a Nagylegelőre, ahogy az 1881-ben született Rekenye Márton 1960-ban elbeszélte: „Ott, ahol a szalmacellulóz épít, ott volt kint nyáron is 110 borjú. 1865-ig kint voltak a lovak is. Kint is háltak velük. Ha bejöttek négynek, ötnek az ebédjéért, üzentek haza.” És hogy Márton gazda ifjúkorában is sok különös hiedelem élt rontásról és betegségről, meg azok elkerülésétől, erre így emlékezett: „A Duna túlsó oldaláról hoztak át egy embert, aki meg tudta mondani, hogy melyik borjú fog megveszni. Volt nála egy bot, azt ledobta a földre, amelyik borjú azon keresztülment, annak nem lett semmi baja, de amelyik megállt a bot előtt, azt már csapták is félre, mert az megveszik…”
A rovat további hírei: Kultúra
ICA-D: "Töredékes emlékezet" – szombaton tárlatvezetéssel
2024. ápr. 05.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) jelenlegi tárlatához terveznek vezetést – Boros Lili kurátor, valamint a kiállító képzőművész, Asztalos Zsolt mutatja be a Töredékes emlékezet című kollekciót szombaton délután.
DSTV: régi nóták az MMK-ban
2024. ápr. 05.
Remek koncert is színesítette az MMK 50 éves jubileumi nagyrendezvényeinek kínálatát, derül ki a DSTV összeállításából. Szekeres András és Barbaró Attila vendégjátékának gerincét természetesen a Junkies zenekar dalai jelentették. Hangkép, vastaps.
DSTV: ünnepi készülődés a múzeumban
2024. ápr. 04.
Húsvét előtt nagy volt a forgalom az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény az ünnepi hagyományok nyomán kézműves foglalkozásokra, tojásfestésre, ajándékkészítésre várta az érdeklődőket. Hangkép.
DSTV: ifjú tehetség zajos sikere
2024. ápr. 01.
A cikk már megjelent hasábjainkon, most következzen a DSTV összegzése. Teltházas koncerten adott különleges zenei élményt a Bartók színháztermében Bartalos Ádám, a Sándor Frigyes Zeneiskola ifjú tehetsége. Hangkép.
DSTV: a múlt nyomában
2024. már. 30.
Két történelmi vonatkozású eseménysor szerepel a DSTV összeállításában. A helyszín az Intercisa Múzeum, ahol Farkas Lajos igazgató előbb a délszláv háború egyik eseményéről, majd Esterházy János felvidéki mártír politikus pályájáról fejtette ki gondolatait. Hangkép.
DSTV: "Forduljon Psmithhez!"
2024. már. 28.
Remek komédiázásról és zajos sikerről tudósít a DSTV összeállítása. A Waldorf iskola növendékei arról Wodhouse regényének színpadi adaptációjával rukkoltak ki a napokban a Városháza dísztermében. Örömjáték volt – minden szempontból. Hangkép.
Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"
2024. már. 27.
Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.