Végleges a negyeddöntő menetrendje

spigott - 2016. április 7. 15:01

A Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első mérkőzését április 13-án, míg a visszavágót egy héttel később játssza le a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Ugyan most a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosainak, valamint szurkolóinak figyelmét is maximálisan leköti az EHF Kupa elődöntőjének vasárnapi visszavágója, azért a bajnokságban is kemény feladat vár együttesünkre. Zdravko Zovko tanítványai a harmadik helyen végeztek az alapszakasz küzdelmeiben, amivel eldőlt, hogy a legjobb négy közé jutásért a Debrecen csapatával kell farkasszemet néznie a DKKA kézilabdázóinak.

Az elmúlt évekhez képest annyi változás történt az idei rájátszásban, hogy már nem négy, hanem nyolc csapat vesz részt a bajnoki véghajrában, s a továbbjutásról döntő párharcokat nem két győzelemig, hanem kuparendszerű lebonyolításban, oda-visszavágós rendszerben rendezik meg. Az idei kiírás újabb érdekessége, hogy az egyenes kieséses körben az alapszakaszt jobb helyen befejező együttes játszik először hazai környezetben, míg a visszavágón a gyengébb kiemelésű csapat szerepelhet saját csarnokában.

Nem lesz ez másként a mieink, valamint a Debrecen párharcában sem, ami azt jelenti, hogy a negyeddöntős csata első összecsapására a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kerítenek sort a felek, míg a visszavágónak a debreceni Hódos Imre Sportcsarnok ad majd otthont. A két együttes időközben megegyezett a pontos meccsidőpontokról, így az is eldőlt, hogy először április 13-án, szerdán este hat órától mérkőznek meg egymással a felek, míg a második találkozóra pontosan egy héttel később, április 20-án este hat órától kerül sor Debrecenben.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.