Emma szemébe nézni
Csíksomlyóba tartottunk. Araszoltunk, dudaszóval köszöntve a zarándokcsapatokat, Zsófi lányom lelkesen integetett, zászlólendítés volt a válasz. A csibai elágazónál jártunk. Már nem sok volt hátra.
Ekkor az út szélén valaki jelez. Megállunk. Férfiember kéri, vinnénk el a feleségét meg a kislányát, ő a nagyobbakkal gyalogol, de a kicsi nem bírja. Hát hogyne vinnénk! Bekucorodnak a hátsó ülésre, az apa meg a csapatnyi gyerek istenáldját mondanak.
A cserfes kislány rögtön mesélni kezd. Zetelakáról indultak, az út nagyját megtették, amikor az autójuk lerobbant. Egy ismeretlen segített betolni az öreg kocsit a portájára, aztán gyalog tovább, amíg ő ki nem fulladt. Erzsike a neve – mondja –, de mindenki csak úgy hívja, hogy Csöre, hát mi is úgy hívjuk, Zsófi lányom azonnal szót ért vele, megbeszélik a világ – értsd: az otthon-iskola-otthon retúrjárat dolgait. A lányka eldicsekedik, a második osztály végét járja, szépen ír és olvas, számítógépezhet is, de csak az iskolában, mert otthon nincs mivel.
Megérkezünk. Parkolókeresés, jó messze találunk helyet, aztán irány a kegytemplom, odáig még egy kisebb gyalogtúra, de ezt már könnyedén bírja Csöre, és csak mesél, mesél. A végállomásnál címcsere. Búcsúzás. Ha jövőre is eljönnek – mondja a lányka –, itt találkozzunk, a templomkapunál. Így lesz, feleljük, és Zsófi arcán látom, kár, nagy kár, hogy ennek csekély a realitása.
Lehet, hogy mégsem? Két hét telhetett el, amikor újságolja nagylányom, e-mailt kapott a pöttöm kislánytól. A levélben bemutatta az övéit, így: „Édesmama, Édesapa, Jocó, Ábris, Kata, Bandus, Gergő meg Én, ez a Családom.” A család szó, akár a személynevek, nagybetűvel! Megóvó közösség, biztonságos fészek lehet az annak, aki ilyen szeretettel láttatja. Csöre jó helyre érkezett. Nem úgy névrokona, a Móricz-regény főhőse, a Kadarcs szomszéd-Szennyes Zsaba Mári-Verő mutér háromszögben kínlódó „állami” Árvácska. Egy ízben gazdái azt a kis Csörét, mint már oly sokszor, borért a kocsmába szalajtják: „Most is csak elindult az úton a nagy demizsonnal, még üresen is nehéz volt, tízliteres, hasas kövér üveg. Be volt fonva vesszővel, volt két füle, így valahogy lehetett cipelni.” Csöre-Árvácskát meglátja egy fiatal városi pár, rácsodálkoznak a metsző hidegben didergő lánykára, kifaggatják, s a végén kérdik: „Ha nincs anyja, kije van? Mostohája ugye? – Nem. – Hát mi? – Nem tudom. Akik vernek.”
Az „akik vernek” és az „én Családom” közti szakadék két partja között vajon mérhető-e a távolság?
Pünkösd, a lelki megerősítés ünnepe idén május tizenötödikére esik. És ez a nap két évtizede a családok nemzetközi napja is: a megfogalmazott szándék szerint figyelemfelhívás a legkisebb, de a legfontosabb társadalomépítő közösségre. Pár esztendeje Sárospatakon, a magyar családok találkozóján hallottam a családvédők felelősségét legszemléletesebben összegző mondatot. Egy tudós ember fogalmazott így: ha tétlen maradok, nem tudok az utódaimnak elszámolni. És egyszer majd a kisunokám, Emma szemébe kell nézni...
A rovat további hírei: Kultúra
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!
DSTV: a Győry-hagyaték kincse lett a hónap műtárgya
2025. júl. 17.
Folytatta az Intercisa Múzeum különlegességeit bemutató sorozatát a DSTV. A hónap műtárgya sorozatában ezúttal a Győry-hagyatékból származó prédikációs kötetről mesélt Kronászt Margit történész-muzeológus. Hangkép.
Rangos belgiumi folklórfesztiválon lép fel a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 15.
Komoly nemzetközi meghívásnak tehet eleget városunk egyik meghatározó kulturális közössége: a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál keretében lép közönség elé Belgiumban.
DSTV: remek vegyeskari évadzáró
2025. júl. 14.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett a közelmúltban – megérdemelt vastapsokkal. Hangkép.
DSTV: az Építők útja szobrai
2025. júl. 12.
Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.
Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása
2025. júl. 11.
Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.