Dunaújváros Hetilap

Időközi választás 2016 - MSZP: nem csak a kampányidőszakban kell cselekedni

doszerk - 2016. május 16. 20:15

Megkezdte az utcai kampányolást az MSZP helyi szervezete a június 5-i időközi választásra.

Pintér Attila, a helyi szervezet elnöke arról szólt, hogy nem csak a kampányidőszakban kell cselekedni, hanem a választási ciklus 4-5 évében. Mint mondta, rég várt fejlesztések indultak el a körzetben, de szerinte a voksolás után nem fognak ilyen ritmusban haladni a munkálatok. Megjegyzést tett a Body Fashion dolgozói létszám leépítése ellen tett intézkedéssel kapcsolatban is, mondván, a vasművel nem sikerült ilyen közbenjárás. Selyem Józsefet, az MSZP képviselőjelöltjét ajánlja a választópolgárok figyelmébe, aki harminc éve lakik a körzetben, és tizennégy évig dolgozott az önkormányzatban. Selyem József azt mondta, nincsenek nyílt, szakmai viták a közgyűlésben, pedig szükség lenne rá, különben zsákutcába vezető döntések születnek. Szerinte szakmai vitáknál, a város fejlődése érdekében félre kell tenni a politikát, és ezért szavazott támogatóan olyan napirendekre, mint a szabadstrand, a térfigyelő kamerarendszer fejlesztése, az uszoda, játszóterek felújítása.

A rovat további hírei: Közélet

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

2025. szep. 27.

Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

2025. szep. 26.

Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.

DSTV: folytatódik a fotópályázat

DSTV: folytatódik a fotópályázat

2025. szep. 26.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

2025. szep. 25.

Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

2025. szep. 25.

Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

2025. szep. 24.

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.

DSTV: még zöldebb arborétum

DSTV: még zöldebb arborétum

2025. szep. 24.

Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.