Dunaújváros Hetilap

Időközi választás 2016 - PM: Hiteles politikusokra van szükség

doszerk - 2016. május 19. 18:11

Sajtótájékoztatót tartott a Párbeszéd Magyarországért helyi szervezete a Római körúti kisposta előtt csütörtökön.

A sajtótájékoztatón részt vett Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője, Szabó Zsolt, a párt helyi szervezetének elnöke és Pappné Grabant Ilona, a PM képviselőjelöltje.

Jávor Benedek támogatásáról biztosította a jelöltet, különösen azokban a kérdésekben, melyek, mint mondta országos jelentőséggel bírnak, úgy, mint a városi közvilágítás kérdése és a kínai acélipar piaci előretörése Európában, mely véleménye szerint hátrányosan érintheti majd a vasműt is.

Szabó Zsolt elmondta, hogy a város jelenlegi „morális helyzetében” hiteles politikusokra van szükség, olyanokra, mint Pappné Grabant Ilona. A képviselőjelölt egyet értett az előtte szólókkal, kiemelte, hogy a vasmű elbocsájtásokra készül, a piac szűkül és meg kell védeni mind a vasgyárat, mind pedig az ott dolgozókat.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: páratlan összefogás

DSTV: páratlan összefogás

2025. jan. 04.

Rekordot döntött a Jót, szívből – Dunaújvárosért! csapata, ugyanis páratlan összegű felajánlás érkezett a kórház krónikus belgyógyászati osztályának. A Karácsony Mindenkié! akciója megható összefogást eredményezett, nagyon sokakat mozgatott meg a nemes kezdeményezés. Hangkép.

Boldog új évet, Dunaújváros! (galériával)

Boldog új évet, Dunaújváros! (galériával)

2025. jan. 02.

Fergeteges hangulatban telt az évzáró buli a Városháza téren. Sokan búcsúztatták az óévet városunk főterén, ahol a zene mellett étel és ital várta az egybegyűlteket, akiket a zord idő sem állított meg abban, hogy a szabadban köszöntsék a 2025-ös esztendőt. 

A jövő generációjáért dolgoznak

A jövő generációjáért dolgoznak

2024. dec. 31.

Dunaújváros közgyűlése minden évben kitüntetéseket, elismeréseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka díjazása céljából. Évzáró összeállításunkban ezúttal a Dunaújváros Ifjúságáért díj kitüntetettjeiről olvashatnak. 

Dicsőséges évzáró a véradások frontján

Dicsőséges évzáró a véradások frontján

2024. dec. 30.

Bár az idei utolsó lehetőség még szilveszterkor is adott a véradók előtt, sűrű és színes hónapon vannak túl a szervezők és az önkéntesek egyaránt. Nagyon kell a vér az ünnepi időszak után – erről is szó esik az alábbiakban. Adjon, aki tud!

Boldog születésnap a család körében

Boldog születésnap a család körében

2024. dec. 29.

Újabb 90 éves polgárral bővült a szépkorúak köre városunkban. Tóth Józsefné Lídia néni hatalmas családja körében ünnepelte kerek születésnapját. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában.

Dunaújváros sportjáért elhivatottak

Dunaújváros sportjáért elhivatottak

2024. dec. 28.

Dunaújváros közgyűlése minden évben különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Ezúttal a sportszcéna kitüntetettjeit vesszük sorra! 

DSTV: sokszoros véradókat köszöntöttek

DSTV: sokszoros véradókat köszöntöttek

2024. dec. 28.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a sokszoros véradókat köszöntötte a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Az eseménynek a Mondbach-kúria adott otthont a közelmúltban – méltó helyszínként szolgálva az ünnepi programot. Hangkép.