Kajak-kenu: Hajdu Jonatán a "B" döntőig jutott

spigott - 2016. május 21. 11:52

Elődöntőjének negyedik helyén végzett, így nem jutott be a kenu egyesek 200 méteres versenyszámának fináléjába a duisburgi Világkupán a Dunaferr SE versenyzője, Hajdu Jonatán.

Duisburgban rendezik meg péntektől vasárnapig a kajak-kenusok első Világkupáját, melyen a Dunaferr SE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán is részt vesz. A fiatal dunaújvárosi versenyző nyugodtan várhatta a felkészülés fontos állomásának számító viadalt, hiszen a közelmúltban megrendezett olimpiai válogatót megnyerte, így egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy részt vehessen a riói ötkarikás játékokon.
Molnár Gergely tanítványa ma délelőtt mérette meg magát a kenu egyesek 200 méteres versenyszámában, ahol először az előfutamban kellett bizonyítania. A kora délelőtti futamban végül az ötödik helyen végzett a dunaújvárosi tehetség, s biztosan jutott tovább az elődöntőbe, ahol már lényegesen nehezebb feladat várt rá. A fináléba jutáshoz ugyanis az első két hely valamelyikén kellett volna végeznie elődöntőjében, ám hiába ment közel fél másodperccel jobb időt, mint korábban, végül a negyedik helyen végzett, így "csak" a "B" döntőben állhat rajthoz vasárnap délelőtt.

Kép: DO-archív

A rovat további hírei: Sport

DSTV: öltöző is épül

DSTV: öltöző is épül

2025. máj. 06.

Dunaújvárosban igazi álmok válnak valóra – mint arról már korábban beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlesszék és minden igényt kielégítővé varázsolják a DLSZ Arénát. A szövetség nemrég tette közzé a közösségi oldalán, hogy Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelep-felújítási Program 3.0 támogatásával egy új, 120 négyzetméteres öltöző épül majd a labdarúgópályák mellett. Hangkép.

Nyolc között az ifik

Nyolc között az ifik

2025. máj. 06.

A POLO SC elleni kiütéses győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között a DFVE női ifjúsági együttese a korosztályos bajnokságban.

Letette névjegyét a felnőttek között

Letette névjegyét a felnőttek között

2025. máj. 05.

Első felnőtt nemzetközi érmét szerezte Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók ciprusi Európa-kupáján, így edzője, Szabó Gergő is elégedetten tekinthetett vissza a mögöttük hagyott eredményes hétvégére.

Két bronzérem Szegedről

Két bronzérem Szegedről

2025. máj. 05.

A kenu egyesek ezer és a kenu kettesek ötszáz méteres számában is a harmadik helyen végzett Hajdu Jonatán a kajak-kenusok szegedi válogató versenyén.

Most sem hibázott a DFC

Most sem hibázott a DFC

2025. máj. 04.

Játszott már jobban is, de így is kétgólos, 3-1-es győzelmet aratott a Sárbogárd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton este.

Újabb remek Kohász-siker

Újabb remek Kohász-siker

2025. máj. 04.

Parádés második félidei játékkal aratott hatgólos győzelmet a Kisvárda elleni hazai összecsapáson a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Kovács-Seres Hunor bravúros bronzérme

Kovács-Seres Hunor bravúros bronzérme

2025. máj. 03.

Harmadik helyen végzett tíz kilométeren a nyíltvízi úszók Európa-kupa sorozatának ciprusi nyitányán a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor.