Kézilabda: itthon kezd a Kohász

spigott - 2016. május 14. 8:02

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játssza az ötödik helyről döntő párharc első mérkőzését a fehérvár KC ellen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Azzal, hogy hazai pályán kettő, míg idegenben hat góllal nyert a Vác elleni párharcban, az ötödik helyért játszhat a bajnokság véghajrájában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Zdravko Zovko tanítványaira megyei rangadó vár a helyosztón, hiszen a Siófok és a Fehérvár KC párharcából – némi meglepetésre – utóbbiak kerültek ki győztesen, így együttesünk Deli Rita csapata ellen szerezheti meg a bajnokság ötödik helyét.

A Magyar Kézilabda Szövetségben időközben elkészítették a helyosztók menetrendjét is, mely szerint a Kohász kézilabdázói május 20-án, este hat órától hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kezdik a párharcot, míg a visszavágóra hat nappal később, május 26-án, este hat órától kerítenek sort a csapatok Székesfehérváron. A lebonyolítási rend nem változott a negyeddöntőhöz és a Vác elleni mérkőzésekhez képest, vagyis ismét kuparendszerben küzdenek meg egymással a csapatok.

A Fehérvár KC elleni helyosztó menetrendje

2016. 05. 20. 18:00 DKKA – Fehérvár KC
2016. 05. 26. 18:00 Fehérvár KC - DKKA

A rovat további hírei: Sport

Fényes érmeknek örülhettek

Fényes érmeknek örülhettek

2025. már. 25.

Eredményesen szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Irsa Kupán.

Dobogós helyek Pesterzsébetről

Dobogós helyek Pesterzsébetről

2025. már. 25.

Két éremmel, összesen három pontszerző helyezéssel zárták az U13-as Országos Bajnokság küzdelmeit a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói.

Érem nélkül maradtak a magyarok

Érem nélkül maradtak a magyarok

2025. már. 24.

Mayer Gréta nem érezte jól magát, így kihagyta a gerenda fináléját az antalyai világkupa utolsó versenynapján.

A Dág volt a pontosabb

A Dág volt a pontosabb

2025. már. 24.

Hiába nyerte meg az első játszmát, kikapott a Dágtól a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházi rájátszásának első fordulójában.

Aranyálomból rémálom

Aranyálomból rémálom

2025. már. 24.

A Gyergyói HK-nak minden, a DAB-nak semmi nem sikerült a finálé utolsó meccsén, így a vendég erdélyiek szerezték meg az U21-es bajnokság aranyérmét.

Biztató formában versenyeztek a magyarok

Biztató formában versenyeztek a magyarok

2025. már. 23.

Mayer Gréta hatodik, míg Szij Emese Ada a hetedik helyen fejezte be az antalyai világkupa szombati döntőjét.

A Kohászé a megyei rangadó

A Kohászé a megyei rangadó

2025. már. 23.

Szoros első félidő után magabiztos, nyolcgólos győzelmet aratott az Alba FKC elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este.