Kortalanul - Szőnyegre léptek a veterán birkózók

Pálinkás István - 2016. május 15. 20:13

Apró csúszással ugyan, de méltó ünnepélyességgel kezdődött városunk sportcsarnokában a Tusják János Emlékverseny (Országos Veterán Birkózó Bajnokság) – több dunaújvárosi részvételével.

Mátyás Gábor szakmai igazgató megnyitóbeszédében elmondta: „A 2004-ben, életének negyvenhatodik évében váratlanul elhunyt Tusják Jánost az őszinteség, egyenesség, céltudatosság, segítőkészség és becsületesség jellemezte. Mindez a birkózósportra is érvényes és arra, amit ezzel a versennyel is képviselni kívánunk a fiatalok és felnövő generációk javára.”

Külön öröm volt a remek viadalokat mutató birkózótornán, hogy az idősebb generációk jelesei közt köszönthették és kérték szőnyeghez a Dunaferr SE nagyjait, többek közt Valentényi Sándort, Motyovszky Mátyást, ifj. Komóczi Gábort, Vadász Csabát, Tokodi Jánost.

A verseny Orbán Győző (Vet.EU játékok aranyérmese) és Komáromi Tibor (háromszoros világbajnok) jelenlétében kezdődött meg Tombor Csaba versenyelnökletével. A 31 birkózóegyesület előzetesen nevezett 157 versenyzőjéből 121 fő vett részt a megmérettetésen. Komáromi Tibor, a Szövetség alelnöke a következőket nyilatkozta honlapunknak a verseny kapcsán:

- Dunaújváros nekem nagyon kedves város! Fiatalabbként nagyon sok kedves percet töltöttem itt a birkózókkal. Ezeket a birkózókat ismerem, társnak tekintem őket. A Mátyás Gábor által vezetett klub nagyon szereti ezt a sportot. Róla pedig tudni kell, hogy sokat segít a szövetségnek, mert minden évben rendeznek valamilyen felnőtt, vagy utánpótlás versenyt. Minden helyre, ahol ezt teszik, szívesen megyek. A fiataloknak azt üzeni ez a viadal is, hogy ezt a sportot korán el lehet kezdeni, és nincs kőbe vésve, hogy mikor kell abbahagyni.

Valentényi Sándor (Dínó) szemén is látszott, hogy elérzékenyült a Himnusz alatt:

- Rengeteg jó élmény tolul fel bennem ilyenkor, hiszen harmincöt évet én is a Dunaferr kötelékében sportoltam. Jelenleg utánpótlásnevelő-edzőként dolgozom. Nagyon érdekes, hogy mi, a régi srácokkal azt látjuk, hogy más a megítélése ennek a sportnak. Nehéz a fiatalokat levinni az edzőterembe, s ott folyamatos, kitartó munkára biztatni, nevelni. De megéri.

Vadász Csaba hatéves kora óta sportol, a foci után a birkózásnál kötött ki, s jelenleg is biztatja gyerekeit a sportolásra:

- Nagyon megüti a szívemet, hogy ezen a versenyen nem indulhattam. Az agyam kívánja, hogy ott legyek a szőnyegen, de a testem már engedelmeskedik. A himnuszt elérzékenyülök, a könnyem is kijön. Látom a küzdőszellemet bennük. Amit megszerzünk, az a miénk, csak már kevesebb lendülettel. Én abban bízom, hogy a dunaújvárosi birkózás feltámad, jó csarnokuk van, felfelé kell ívelni.

Motyovszky Mátyás sem raportra érkezett a szőnyeg szélére, s még azt is elárulta, hogy egykori fradista ellenfele Nagy István is eljött a bajnokságra:

- Válogatottként birkózott, ma is eljött. Én hatévesen jegyeztem el magam a birkózással. Ez a leghosszabb szerelem az életemben, s amíg élek, így is marad, bármi történjen. Volt eset, amikor az én tiszteletemre is játszották a Himnuszt versenyen, de mindig meghatottsággal tölt el. Látom, hogy újra elindult egy olyan ifjúsági nevelés az utánpótlásban, ami hosszútávon ismét meghozza a gyümölcsét.

Nagy István pedig csak megerősíteni tudta Mátyás szavait: „A szőnyegnek van egy vonzása. A régi birkózótársak, barátok. Tíz-tizenöt év birkózás alatt berögződik az emberbe a terem illata, az öltözők világa. Tisztelettel nézem én is azokat, akik aktívan elindulnak egy ilyen versenyen. Még korombelieket is látok, ami egy kicsit fáj, de azért a barátság megmarad köztünk.”

Remek eredmények születtek a Dunaferr SE Birkózóinak Tusják János Emlékversenyén.

A Dunaferr SE versenyzőinek eredményei

A-korosztály 76 kg Dudás György 1. hely
A-korosztály 76 kg: Szabó Miklós 5. helyezett kötöttben és szabadban egyaránt,
A-korosztály 85 kg Pelsőczi Gábor 2. helyezett kötöttben, szabadban 3. hely
A-korosztály 85 kg Tombor István 5. hely kötöttben, szabadban 5. hely
A-korosztály 97 kg Kemény Norbert 1. hely kötöttben, szabadban 3. hely
A-korosztály 130 kg Iván László 3. hely kötöttben, szabadban 3. hely

B-korosztály 63 kg Kiss Károly 1. hely kötöttben, szabadban 1. hely
B-korosztály 130 kg Papp Gyula 3. hely kötöttben, szabadban 3. hely
B-korosztály 130 kg Balogh Richárd 5. hely kötöttben, szabadban 3. hely

C-korosztály 69 kg Mátyás Gábor 4. hely kötöttben
C-korosztály 97 kg Tolnai Zsolt 2. hely kötöttben, szabadban  1. hely

D-korosztály 76 kg Szegedi Gábor kötöttben 2. hely
D-korosztály 130 kg Király Ferenc 1. hely kötöttben, szabadban 1. hely

F-korosztály 69 kg Mudra Mihály 2. kötöttben, szabadban 2. hely

Birkózás: I. Tusják János Emlékverseny

Birkózás: I. Tusják János Emlékverseny - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Sport

Újra gáláztak a labdarúgók

Újra gáláztak a labdarúgók

2025. jún. 01.

Kiütéses győzelemmel zárta a Fejér vármegyei első osztály 2024/2025-ös kiírását a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton kora este.

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

2025. máj. 31.

Parádés versenyzéssel szerzett csodaszépen csillogó ezüstérmet a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornászainak kiválósága, Czifra Bettina Lili.

Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren

2025. máj. 30.

Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.

DSTV: tisztelgő falfestés

DSTV: tisztelgő falfestés

2025. máj. 30.

A dunaújvárosi labdarúgás egy ikonja előtt tiszteleg a Dunaújáros FC labdarúgócsapata. A stadion „J” azaz egyik hazai szektora hivatalosan is Tóth István nevét – és arcképét – viseli. Hangkép.

Összetettben nem sikerült előrébb lépni

Összetettben nem sikerült előrébb lépni

2025. máj. 30.

A tizennegyedik helyen fejezte be az egyéni összetett versenyszámát a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornásza, Mayer Gréta.

Bajnoki nagyüzem a szőnyegen

Bajnoki nagyüzem a szőnyegen

2025. máj. 29.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal zárták korosztályos bajnokságok hétvégi döntőit a DKSE birkózó szakosztályának versenyzői.

A hajrát nem bírta a DKSE tehetsége

A hajrát nem bírta a DKSE tehetsége

2025. máj. 29.

Bár a táv kétharmadáig remekül tartotta magát a nyílvízi úszó Eb tíz kilométeres versenyszámában Kovács-Seres Hunor, a hajrára elfáradt, s végül a huszadik helyen fejezte be a küzdelmeket.