Móri öröm a stadionban

spigott - 2016. május 25. 19:49

Már az első félidőben eldöntötte a Fejér Megyei Magyar Kupa döntő sorsát a Mór együttese, mely 4-0-ra nyerte az Aba-Sárvíz elleni rangadót a Dunaújvárosi Stadionban.

A Dunaújvárosi Stadionban rendezték meg ma a labdarúgók Fejér Megyei Magyar Kupa döntőjét, melyen a sorozat első és harmadik helyéért küzdöttek meg a résztvevő együttesek. A helyosztók első összecsapását délután fél négytől a Szabadegyháza és a Pátka együttesei játszották, nem mindennapi izgalmakkal kedveskedve a stadionban kilátogatóknak.
A Pátka csapata ugyanis hiába vezetett ötvenhét perc elteltével már 3-0-ra, a Szabadegyháza óriási hajrát nyitott, a 71. percben szépített, majd a lefújás előtt nem sokkal két perc alatt duplázni tudott, s döntetlenre mentette a rendes játékidőt. Hosszabbítás híján jöhettek a tizenegyesek, melyben a Szabadegyháza ötször is betalált, míg a pátkaiak egyszer hibáztak, így előbbiek örülhettek a Megyei Kupa harmadik helyének.

A sorozat megyei döntője már nem hozott ilyen komoly fordulatokat, ugyanis az Aba-Sárvíz és a Mór csatája meglehetősen egyoldalúra sikeredett. A móriak már a harmadik percben megszerezték ugyanis a vezetést, s bár ezt követően fél óráig nem rezdültek újra a hálók, a félidő végéig további három alkalommal találtak be Tar Bálinték. A 4-0-s első felvonást követően már semmi izgalmat nem tartogatott a folytatás, a második negyvenöt percben biztosan őrizte előnyét a Mór, mely végül sima, 4-0-s győzelemmel szerezte meg a Fejér Megyei Magyar Kupa első helyét.

A Fejér Megyei Magyar Kupa döntőjének eredményei

Bronzmérkőzés

Szabadegyháza – Pátka 3-3 (0-1) tizenegyesekkel 5-4
Gólszerzők: Kiss, Vizi, Rapai, illetve: Farkas, Takács, Rózsa.

Döntő

Aba-Sárvíz – Mór 0-4 (0-4)
Gólszerzők: Tar 2, Bátki, Vajda.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: nehéz szezonra készülnek

DSTV: nehéz szezonra készülnek

2025. okt. 15.

Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

2025. okt. 15.

Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

2025. okt. 14.

Mátyás Gábor aranyérmet, Barna Zoltán ezüstöt szerzett a birkózók Tatabányán megrendezett veterán világbajnokságán, melyen a DKSE hét versenyzője is részt vett.

DSTV: együtt mozdult a város

DSTV: együtt mozdult a város

2025. okt. 14.

Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. Hangkép.

Vármegyei rangadó a kupában

Vármegyei rangadó a kupában

2025. okt. 14.

Az Alba Fehérvár KC lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának ellenfele a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Három hazai érem

Három hazai érem

2025. okt. 13.

Egy egyéni és két páros számban értek el dobogós helyezést a Danubius KSE tollaslabdázói a hétvégén megrendezett országos harmadosztályú tollaslabda ranglista versenyen.

MOZD'ÚJVÁROS: közös mozgás a Szalki-szigeten (galériával)

MOZD'ÚJVÁROS: közös mozgás a Szalki-szigeten (galériával)

2025. okt. 13.

Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton délelőtt. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket, de bemutatkozott a nagyközönségnek a FitCity Dunaújváros programsorozata is.