Május utolsó vasárnapján a figyelem a gyermekekre irányul: a jövő hordozóira. Ám ez a nap a régmúltról ugyancsak szól – hiszen a magyar hősök emléknapja is.
Éppen tizenöt éve, 2001-ben alkotott törvényt a jobboldali-konzervatív többségű országgyűlés arról: május utolsó vasárnapján emlékezzünk azokra, akik nemzeti érdekeinkért, az ország védelméért áldozták életüket. Egy ilyen nemzeti emléknapnak volt már hagyománya. A jeles honvédtiszt, báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére 1917-ben törvény született, amely elrendelte: kifejezésre kell juttatni, az utókor számára meg kell örökíteni nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét. Minden magyar községet köteleztek a méltó megemlékezésre. Ennek nyomán emeltek számos településünkön hősi emlékművet.
A baloldali diktatúra évtizedeiben tilos volt a példaadókra emlékezni – a hagyomány így megszakadt, s csak tizenöt éve éledt újjá. Ezen a napon tehát a magyar katonaerényeket hordozó egykoriakra, nemzetünk hőseire gondolunk. Hogy ez a vasárnap egyszersmind a gyermekek ünnepe is, e kettősség szimbolikus értékű; ahogy a 2001-ben született törvény preambuluma rögzíti: szolgáljon e nap a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére. Tisztek és közkatonák, ismertek és névtelenek dicsőségére is…
„S mit tudják ők, mi az a dicsőség?
S ha tudnák is, mi hasznuk van benne?
Nincsen lap a történet könyvében,
Ahol nevök följegyezve lenne.
Ki is győzné mind fölírni, akik
Tömegestül el-elvérezének? -
Tiszteljétek a közkatonákat,
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.”
(Petőfi Sándor: Tiszteljétek a közkatonákat! – részlet)
