Dunaújváros Hetilap

Új helyre költözött az Adománykuckó

Molnár Emese - 2016. május 3. 14:55

Az önkormányzat támogatásával új helyre költözött a Római városrészi adománykuckó. Törő Anikó és önkéntes csapata május 4-én 15 órakor megnyitó ünnepséget szervez.

A megnyitóra elsősorban a támogatóikat várják, hogy megköszönjék nekik az eddig nyújtott segítségüket, hiszen ahogy Anikó fogalmazta, egymás nélkül nem menne. Az Adománykuckó mostantól a Váci utca 9.szám alatt, a volt csecsemőgondozó helyiségében fogadja a betérőket, mind az adományozókat, mind pedig a rászorulókat. Ez a helyiség nagyobb, mint az előző, jobban tudják rendszerezni, tárolni a különféle adományokat, és szebb lett a környezet.

A megnyitó ünnepségen ökumenikus áldást mondanak a helyi egyházi képviselők és műsorral kedveskednek a Rudas iskola diákjai.

A rovat további hírei: Közélet

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

2025. okt. 14.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

2025. okt. 12.

Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

2025. okt. 11.

Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

2025. okt. 10.

Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

2025. okt. 09.

Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

2025. okt. 09.

Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont. 

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

2025. okt. 09.

Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.