Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Alakul a DKKA nyári programja

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2016. jún. 27., 18:44

Két külföldi edzőtábor, több felkészülési mérkőzés, s nagyon kemény fizikai munka vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatára július 18-ától.

Ugyan a közös munkát csak július 18-án kezdik meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának tagjai, már csak pár kérdőjel akad akadémistáink nyári felkészülésében, melyről Horváth Tibor, a DKKA irodavezetője számolt be honlapunknak. Mint azt megtudtuk, a felkészülés első hete fizikai felmérőkkel, ismerkedéssel, s természetesen kőkemény fizikai munkával telik majd, ám a második héten már elképzelhető, hogy egy edzőmeccsen is szerelést húznak majd a csapat tagjai.

Ami biztos, hogy július 31-én az U23-as, az U18-as és az U16-os korosztály együttesei Viborgba látogatnak, hogy részt vegyenek a hagyományos Generation Handball elnevezésű nemzetközi tornán, melyen az elmúlt két évben nagyon szép dunaújvárosi sikereknek is örülhettünk. Felnőtt csapatunk augusztus 5-én este hat órától a Budaörs otthonában lép pályára, majd egy héttel később, augusztus 12-én és 13-án kerül sor a Kohász Kupára, melyen a német Metzingen, a horvát Podravka, a dán Viborg, valamint két magyar csapat, a Debrecen és a Békéscsaba látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

Képek: DO-archív

Az EHF Kupa fináléjában legyőzött Metzingen egyébként már 8-án megérkezik dunaújvárosi edzőtáborába, s minden valószínűség szerint 10-én meg is mérkőzik majd együttesünkkel, mely nem sokkal a Kohász Kupa után, augusztus 15-én viszonozza Konkoly Csaba csapatának látogatását. Kézilabdázóink augusztus 21-én térnek haza Németországból, ám 25-én a horvát Sesvete, majd 26-án a Podravka vendégeként lépnek pályára újabb edzőmérkőzéseken. Augusztus 30-án a Ferencvárossal méri össze erejét együttesünk, mely szeptember 3-án és 4-én a váciak felkészülési tornáján vesz részt, majd szeptember 7-én a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC otthonába látogatnak Kovács Annáék. A felkészülési mérkőzések sorozatát a Sesvete elleni dunaújvárosi találkozó zárja, melyre szeptember 10-én kerítenek sort kézilabdázóink.

A rovat további hírei: Sport

Dupla siker az uszodában

Dupla siker az uszodában

2025. okt. 07.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

DSTV: fociztak az ovisok

DSTV: fociztak az ovisok

2025. okt. 07.

Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.

Éremeső Nagykanizsáról

Éremeső Nagykanizsáról

2025. okt. 07.

Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.

Végleges a magyar vb-keret

Végleges a magyar vb-keret

2025. okt. 06.

Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

2025. okt. 06.

Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

2025. okt. 05.

Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Sérülések árnyékában is előrelépés

  2. Három pont a fa alá

  3. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  4. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  5. Ünnepi forduló az Erste Ligában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő