Hangszervirtuózok párbaja a Művész teraszán

Horváth "Pluto" Józsefről régóta tudjuk, hogy életének véletlenjeit tartja legnagyobb ajándékainak:

- Akik engem hallgattak, ismernek, tudják, hogy egy szólisztikus basszusgitáros vagyok. Nekem küldetésem, hogy megmutassam a basszusgitárosoknak azt a zenei oldalát, ami nem feltétlenül ismert, lágy harmóniák, szép zene. Igazából a saját életedből vett pillanatok megzenésítése, szövegekben megvalósítva, ami az én zeném, az én harmóniám.

Plutó elismeri, hogy nem feltétlenül jellemző egy-egy basszgitárosra, hogy szövegeket ír, noha Hárs Viktor éppen az üdítő kivétel. Horváth Plutó közelebb vitte hangszerét az emberekhez ezzel a szándékával, mélységet teremtett, noha a tradicionális zenészcsaládból való származás talán minden bizonyítványnál többet nyom a latba:

- Édesapám nagyon fiatalon került Budapestre, tizenöt évesen, korengedménnyel vették fel a főiskolára. Ehhez képest 17 évesen megvolt a felsőfokú diplomája, csodagyerekként ismerték. Mindemellett kávéházi cigányzenekarokban játszott, hogy pénzt keressen. Ott furcsállták, hogy gyorsan tanul, gyorsan fejlődik. Ők mondták rá: „Te Plutó vagy, ez hihetetlen. Te ördög vagy!”. Úgyhogy a mitológiai asszociáció is ült rajta, majd jöttünk mi a két testvéremmel, akik idősebbek nálam, de szintén olyan képességűek, mint én. A maguk műfajában is Plutók, de én voltam, aki nagyobb közönségben ezt elültettem.

Horváth Plutó már járt nálunk, meggyőződése, hogy kevés olyan hely van, mint a Művész jazzklubja. Amikor a művészek megtudják, hogy itt játszanak, már várják, mert olyan, mintha hazatérnének. Ezt érezte László Attilával való ittlétekor is. Boldog volt még azokkal is, akiket nem ismert, mert tárt karokkal várták, nyitottan, szeretettel. Most pedig a saját bandával való fellépése tényleg ütősnek ígérkezik.