Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Holnap ül össze az orvosi kar Pecsét István ügyében

Közélet
Pecsét István
Kína
gyógykezelés
Dunaújváros
jótékonyság

facebook megosztás

Pálinkás István - 2016. jún. 23., 09:57

Jó hangulatban sikerült elérnünk Pecsét Istvánt telefonon, a Kínai FUDA központban. A heti aktualitásnak megfelelően, beleszámítva az időeltolódást, közölte, a portugálok elleni meccset akkor is megnézi, ha ott éppen hajnal három óra van (reméljük, örömét lelte benne, ahogy sokan mások is!).

Az étkezésről szólva megjegyezte, hogy ugyan korábban is szeretett volna már ismerkedni a csodás kínai ételekkel, ám jelenleg csirkét fogyaszt rizzsel. Közben pedig folynak a vizsgálatok:

-A máj S-8-as szakaszát kell még megvizsgálni. Csütörtökön készítenek róla egy MRI vizsgálatot, amit egy biopszia követ majd még ezen a héten. Ennek ismeretében várhatóan pénteken ülnek össze az orvosok és tartanak konzíliumot a gyógykezelésem további menetéről. Az otthonról hozott leleteimet átadtam nekik, ám „házon belül” kell mindenről meggyőződniük, friss vizsgálatok kellenek. A nagy hasüregi véna felső rekesz feletti szövettani vizsgálatát is elvégzik, ahol a nyirokcsomó-áttét található. Ezt a PET/CT képalkotó is kimutatta korábban (ami miatt István végül is segítséget kért). Pénteken átbeszéljük többek közt azt is, hogy mennyi fagyasztásos beavatkozás lesz, mekkora „jéglabdát” kell csinálni, vagyis mekkora átmérőjű régiót fagyasztanak le. Továbbá a jód-radióaktív terápiás mag beültetését is felvetették. Persze, vannak kérdőjelek. Az áttét közel van a szív jobb pitvarához, ahol nagyon precízen kell bánni az orvosi eszközökkel. Magával a CT-vel nem lehet eldönteni a májban halmozódó képletet, úgyhogy a mágneses vizsgálat és a biopszia mondja meg, mi a teendő. Pénteken már többet tudunk, s addig is ölelek mindenkit, hajrá magyarok!”

A rovat további hírei: Közélet

Ajándékcsomagok kicsiknek és nagyoknak

Ajándékcsomagok kicsiknek és nagyoknak

2025. dec. 09.

Szép hagyomány, hogy Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, a 6. választókerület önkormányzati képviselője Mikulás alkalmából ajándékcsomagokkal látogat el a körzetében található intézményekbe és közösségekhez. A kedves gesztus idén sem maradt el.

Díszben a fenyő a Barátság városrészben is

Díszben a fenyő a Barátság városrészben is

2025. dec. 09.

Ami már jól bevált, nem szabad veszni hagyni – a Barátság városrészben is folytatták a fenyőfa díszítési megmozdulást a közelmúltban. Az égősort ezen a helyszínen is a magaslatokból rakták fel, a többi dísz pedig a lakosság közreműködésével került a helyére.

"Egy térben, egy célért, a városért dolgozunk, meg kell találnunk a közös hangot"

"Egy térben, egy célért, a városért dolgozunk, meg kell találnunk a közös hangot"

2025. dec. 09.

Mintegy negyedszázados vendéglátóipari tevékenység után lett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) titkára Csikós Gábor. Mint állítja, egyszerre éli meg komoly kihívásnak és hatalmas felelősségnek a váltást – de elhatározott célja, hogy a város és a térség gazdasági életének gyűjtőpontja, az együttműködések terepe legyen a kamara. Interjú.

DSTV: zöld értékekről a könyvtárban

DSTV: zöld értékekről a könyvtárban

2025. dec. 09.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a városban készülő fakataszter kapcsán a DARING projekt keretében a József Attila Könyvtár szakmai szerepvállalásáról egyeztetett Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője. Hangkép.

 

A remény fénye mindenkinek utat mutathat – meggyújtottuk a második adventi gyertyát (galériával)

A remény fénye mindenkinek utat mutathat – meggyújtottuk a második adventi gyertyát (galériával)

2025. dec. 08.

Advent második hetének is vége már – folytatódott a közös készülődés a Városháza téren. Az Adventi Forgatag elmúlt hétvégéjén mozgalmas programok és színvonalas előadások csalogatták a városlakókat a térre, újra a minőségi együtt töltött idő jegyében.

Önfeledt pillanatok az Útkeresés ünnepén

Önfeledt pillanatok az Útkeresés ünnepén

2025. dec. 08.

Az Útkeresés Segítő Szolgálat hosszú évek óta kedves megmozdulással köszönti a Mikulást – és természetesen a leglelkesebb közönséget, a gyerekeket. A Szalki-szigeten gyűltek össze a piros ruhás érkezésének előestéjén, ahol a zene és a finomságok mellett feldíszített autók is várták őket még pénteken délután.

A véradókat köszöntötték a Mondbach-kúriában

A véradókat köszöntötték a Mondbach-kúriában

2025. dec. 08.

Folytatta a szép hagyományt, ünnepélyes keretek között mondott köszönetet a jubiláló, valamint a kiemelkedő véradóknak a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi szervezete: az eseménynek a Mondbach-kúria adott otthont még pénteken délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: új szakképzési bázis

  2. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  3. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő