Dunaújváros Hetilap

Időközi választás 2016 - Selyem József érti az itt élők gondjait

doszerk - 2016. június 2. 18:43

Az MSZP képviselőjelöltje, Selyem József mellett kampányolt Mesterházy Attila, a párt országgyűlési képviselője a Váci utcai kisposta előtt csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

Mesterházy Attila azt mondta Selyem Józsefről, hogy ő a leghitelesebb jelölt, pontosan tudja, érti az itt élők problémáit, hiszen maga is itt él és tizennégy évig önkormányzati képviselő volt. Szerinte méltó arra, hogy elnyerje a választók bizalmát és képviselje az itt élők érdekeit. A miniszterelnök látoga­tás a kapcsán azt mondta, annak mindig örülni kell, ha a kormány fejlesz-téseket szán a városoknak, de nem érti, hogy miért nem korábban kezdő­dtek már el a fejlesztések. Hiányolta, hogy a Dunaferr-ügyéről nem beszélt a kormányfő. Selyem József, az MSZP képviselőjelöltje szerint az emberek elégedetlenek. Sok dologra még nincs válasz, például a Dunaferr ügyére. Nyilvános vitákat szerettek volna a jelöltek között. Mint mondta, sok tennivaló van a körzetben, megválasztása esetén azon lenne, hogy folytatódjanak a fejlesztések, hogy tovább fejlődjön a város.

A rovat további hírei: Közélet

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

2025. júl. 02.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

2025. júl. 01.

A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

2025. jún. 27.

A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

2025. jún. 27.

Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

2025. jún. 26.

Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!

DSTV: előadás a függőségekről

DSTV: előadás a függőségekről

2025. jún. 26.

Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

2025. jún. 25.

Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.