Időközi választás 2016 - Selyem József érti az itt élők gondjait
Az MSZP képviselőjelöltje, Selyem József mellett kampányolt Mesterházy Attila, a párt országgyűlési képviselője a Váci utcai kisposta előtt csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.
Mesterházy Attila azt mondta Selyem Józsefről, hogy ő a leghitelesebb jelölt, pontosan tudja, érti az itt élők problémáit, hiszen maga is itt él és tizennégy évig önkormányzati képviselő volt. Szerinte méltó arra, hogy elnyerje a választók bizalmát és képviselje az itt élők érdekeit. A miniszterelnök látogatás a kapcsán azt mondta, annak mindig örülni kell, ha a kormány fejlesz-téseket szán a városoknak, de nem érti, hogy miért nem korábban kezdődtek már el a fejlesztések. Hiányolta, hogy a Dunaferr-ügyéről nem beszélt a kormányfő. Selyem József, az MSZP képviselőjelöltje szerint az emberek elégedetlenek. Sok dologra még nincs válasz, például a Dunaferr ügyére. Nyilvános vitákat szerettek volna a jelöltek között. Mint mondta, sok tennivaló van a körzetben, megválasztása esetén azon lenne, hogy folytatódjanak a fejlesztések, hogy tovább fejlődjön a város.
A rovat további hírei: Közélet
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.









