"A Dunaferr újra teljes erővel üzemel"

doszerk - 2016. július 18. 16:38

Ünnepséget szervezett az ISD Dunaferr Zrt. a 2-es kohó sikeres átépítése és üzembe helyezése alkalmából.

A programot a vasmű előtti téren rendezték meg. Evgeny Tankhilevich, a Dunaferr cégvezetője magyar nyelven köszöntötte a résztvevőket, a munkavállalókat és családtagjaikat. Úgy fogalmazott, „Most már kijelenthetjük, hogy a Dunaferr újra teljes erővel üzemel” – utalva arra, hogy az 1-es kohó 2014-es felújítása után, a 2-es számú nagyolvasztón is elvégezték a felújítási munkálatokat. Az ünnepségen sor került elismerések átadására is. A vasmű legrangosabb díját, a Borovszky-díjat idén Cseh Ferenc, a nagyolvasztó gyárvezetője vehette át. Az ünnepségen színpadi műsorral is várták a látogatókat.

A rovat további hírei: Dunaferr

Hátat fordítani tilos!

Hátat fordítani tilos!

2015. jún. 20.

Láttál már elhízott kohászt? - kérdezte öreg barátom, Tóth Laci bácsi. Költői kérdés volt ez, persze, nem várt választ, hiszen tudta, nemhogy kövér, de sovány kohászt se sokat láttam életemben. A szakma rejtelmeibe igyekezett beavatni lelkes kalauzom. A mesterség szépségeiről beszélt. Meg arról: milyen nehéz!

Államtitkári látogatás - stabil a Vasmű működése

Államtitkári látogatás - stabil a Vasmű működése

2015. már. 18.

Az ISD Dunaferr Zrt. működése stabil, a cég az elmúlt hónapokban önfenntartóvá vált, megfelelő minőségben és mennyiségben ki tudja elégíteni a piaci igényeket - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.

Bérek, kohófelújítás - a Dunaferr megállapodott a szakszervezetekkel

Bérek, kohófelújítás - a Dunaferr megállapodott a szakszervezetekkel

2015. már. 04.

Hároméves bér- és béren kívüli juttatásokról szóló megállapodást, a kollektív szerződés 2017. december 31-ig szóló felmondási moratóriumát, valamint az életciklusa végét járó II-es számú kohó újjáépítését is tartalmazó megállapodást kötött szerdán az ISD Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek.

Vasműs nyugdíjasok- visszaállították a járadékot

Vasműs nyugdíjasok- visszaállították a járadékot

2015. feb. 03.

Ismét megkapják a vasműs nyugdíjasok a törzsgárda kötvények után járó, havi 14 ezer forintos járadékot!

ISD Dunaferr: idén történt

ISD Dunaferr: idén történt

2014. dec. 29.

Nehéz évet zárt a Dunaferr. Az idei évben a gazdaságos működés, és a hatékonyság növelése érdekében szükség volt létszámleépítésre és kiszervezésre is. Ugyanakkor ismét két kohóval működik a vasmű, a fejlesztéseket jövőre is folytatják, s autóipari beszállítóként is szeretnének megjelenni a piacon.