Dunaújváros Hetilap

Augusztustól változnak egyes adószabályok

doszerk - 2016. július 27. 14:59

Augusztus 1-jétől több változás is hatályba lép az adótörvények júniusban elfogadott módosításai alapján. Személyi jövedelemadó, áruforgalom ellenőrző rendszer, szociális hozzájárulási adókedvezmény.

A személyi jövedelemadó (szja) törvényben módosul a kiküldetés fogalma, a munkába járás és a munkáltató székhelyére, telephelyére történő bejárás kivételével annak minősül a hivatali, üzleti utazás. Új fogalomként bevezetik a sportrendezvény fogalmát, amelynek alapján kizárólag sportszervezet vagy sportszövetség rendezhet adómentesen sportrendezvényt. Korábban a gazdasági élet más szereplői is élhettek ezzel a lehetőséggel, augusztus 1-jétől azonban már nem lesz erre módjuk.

Augusztus 1-jétől újraélesztik a Karrier Híd Program intézményét, ennek keretében szociális hozzájárulási adókedvezményt lehet igénybe venni olyan személyek alkalmazása esetén, akik alkalmazásukat közvetlenül megelőzően a közszférában dolgoztak.

Változások lesznek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) illetően is. Augusztus 1-jétől már nem csupán az útdíjköteles járművel végzett áruszállításokra vonatkozik a bejelentési kötelezettség, hanem azokra a szállításokra is, melyeknél a jármű önmagában nem lenne útdíjköteles, de tényleges össztömege az áruval együtt meghaladja a 3,5 tonnát. További változás, hogy a fuvarozó az adóhatóság által felhelyezett hatósági zárat sértetlen állapotban köteles mindaddig megőrizni, amíg az adóhatóság el nem távolítja. Ennek megsértése esetén akár 1 millió forintos mulasztási bírságot is ki lehet szabni a fuvarozóra, melynek megfizetéséig az adóhatóság külön határozat nélkül visszatarthatja a fuvareszközt. Mulasztási bírságot lehet kiszabni akkor is, ha a bejelentett termék mennyisége meghaladja a ténylegesen fuvarozottét. A bírság mértéke a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének 40 százalékáig terjedhet.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást

Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást

2025. máj. 26.

Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.

Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal

Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal

2025. máj. 26.

Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.

DSTV: átadták a támogatást

DSTV: átadták a támogatást

2025. máj. 26.

Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.

Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben

Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben

2025. máj. 24.

A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is. 

Megemlékezés a magyar honvédelem napján

Megemlékezés a magyar honvédelem napján

2025. máj. 23.

A magyar honvédelem napjáról 1992 óta május 21-én emlékezünk meg – Dunaújvárosban sem feledkeztek meg a hősökről. Hagyomány már, hogy a közbiztonsági hónap programsorának állomása a ’48-as emlékműnél tartott koszorúzás. Idén sem volt másként: szerdán ünnepeltek.

Vadvirágos rétek, szigetek a még zöldebb városért

Vadvirágos rétek, szigetek a még zöldebb városért

2025. máj. 22.

Dunaújváros új, természetközelibb városüzemeltetési gyakorlattal hívja fel magára a figyelmet: a város egyes füves területein tudatosan nem nyírják le a növényzetet, hogy teret engedjenek a vadvirágok természetes megjelenésének. A téma többször szerepelt már hasábjainkon – most komoly áttörés tapasztalható!

Véget ért a fűtési szezon, jöjjön a jó idő!

Véget ért a fűtési szezon, jöjjön a jó idő!

2025. máj. 21.

Minden évben április 15-ig fűtik a lakásokat, intézményeket, de az időjárás függvényében további egy hónapig igényelhették a közös képviselők a társasházak fűtését. Már a pótfűtés időszaka is véget ért hétfőn.