Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Döntetlen az Ercsi ellen

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
Ercsi
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2016. júl. 28., 07:51

Korán hátrányba került, majd fordított, de végül 2-2-es döntetlent ért el az Ercsi elleni hazai edzőmérkőzésen a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Újabb felkészülési találkozó várt szerdán este fél héttől a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatára, mely a megyei első osztályban szereplő Ercsi Kinizsi gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Stadionban. Dobos Barna együttese ezúttal a Nyári – Csehi, Hajdók, Páles, Csendes, Ablonczy, Dorogi, Blatt, Király, Dobos, Tóth T. összeállításban vágott neki az összecsapásnak, méghozzá kissé könnyelműen, amit nem csak az Ercsi második percben szerzett vezető gólja, hanem több vendéghelyzet is jelzett. Idővel átvette azonban az irányítást a DPASE, mely a 19. percben, Páles Tamás közeli fejesével egyenlített, majd az első fél óra végén Király Bence bombagóljával a vezetést is átvette (2-1).

A térfélcserét követően szinte teljes kezdőcsapatát lecserélte a hazai szakvezetés, így a második negyvenöt percben Nyúl, Tóth, Oroszi, Hompót, Hamar, Novák, Eördögh, Abért, Horváth, Kercsó felállásban rohamozták a mieink a vendégek kapuját. Hiába alakított ki azonban öt-hat tiszta ziccert is a házigazda, finoman szólva sem sáfárkodtak jól helyzeteikkel a fiatal dunaújvárosi labdarúgók, így nem tudták eldönteni a mérkőzést. S, ahogy az ilyenkor lenni szokott, szinte a semmiből egyenlített az Ercsi, miután egy távoli lövés megtréfálta az első félidőben több bravúrt is bemutató Nyári kapust, így a találkozó végül 2-2-es döntetlennel ért véget.

DPASE – Ercsi Kinizsi 2-2 (2-1)

Gólszerzőink: Páles T., Király B.

A rovat további hírei: Sport

Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál

Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál

2025. szep. 02.

Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.

Biztosan tovább a kupában

Biztosan tovább a kupában

2025. szep. 01.

Nagyon sima, hétgólos győzelemmel jutott tovább a Nagykanizsa gárdáján a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa harmadik fordulójában.

Kiütötte mumusát a DFC

Kiütötte mumusát a DFC

2025. szep. 01.

A második félidőben három gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet Iváncsán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

2025. aug. 31.

Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

2025. aug. 30.

Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

2025. aug. 30.

A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.

DSTV: idén is focival ünnepeltek

DSTV: idén is focival ünnepeltek

2025. aug. 29.

Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  2. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. DSTV: jótékonyság a Restiben

  5. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő