A háromnapos razzia eredménye számokban

doszerk - 2016. augusztus 29. 18:44

Több mint 4300 közlekedési jogsértést tárt fel a rendőrség három nap alatt, a keddtől csütörtökig tartó országos sebességmérő akciója során - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon pénteken.

Azt írták, hogy összesen 4323 jogsértést dokumentáltak. Ezek közül 1340 esetben a jármű megállítása után intézkedtek: 1258 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot, további 82 esetben pedig szabálysértési, illetve közigazgatási eljárást indítottak a felelősségre vonásért.

Az ellenőrzésen egy illegális bevándorlót, egy embercsempészéssel megalapozottan gyanúsítható embert, valamint egy körözött elkövetőt is elfogtak a rendőrök, kilenc emberrel szemben pedig bűncselekmény gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást - olvasható a közleményben.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Tispol) műveleti csoport éves ellenőrzési terve alapján Magyarország egész területén vizsgálták a közúti forgalomban részt vevők sebességét. A Tispol Speed európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a gyorsforgalmi utakon, a főutak lakott területen kívüli szakaszain, valamint a lakott területek közútjain érvényben lévő megengedett legnagyobb sebesség megtartását vizsgálták.

-MTI-

A rovat további hírei: Sziréna

Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!

Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!

2024. ápr. 03.

A nagy közösségi portálon élesített tájékoztató videóval jelentkezett a rendőrség – a cél egyértelmű: az úgynevezett "bankos" csalók üzelmeinek megakadályozása. Egy megosztás is sokat érhet!

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

2024. már. 19.

A 17 éves fiatal még február második felében tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök keresik. Felhívás a hajtás után – most is segíthet egy megosztás!

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

2024. már. 13.

Nem ismert akadályt, egy kiadós ünnepi motorozásért még azt is vállalta, hogy mástól elvett motorral, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt pattanjon nyeregbe az a férfi, akivel szemben most vádat emeltek. Benny Hill jelenthet.

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

2024. már. 05.

A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma. Idén már csaknem nyolcvan ilyen esethez riasztották a tűzoltókat Fejér vármegyében.

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

2024. már. 04.

Nem hivatalos információink szerint 5 métert zuhant egy munkás az erőmű gyáregységben történt baleset során ma délelőtt, létesítményi tűzoltók szabadították ki, mentőhelikopter szállította Fehérvárra. Anyagunk frissül!

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

2024. már. 03.

A tavaszi teljes körű szirénapróba vár ránk hétfőn délelőtt. Lakossági teendő nincs, de senki ne ijedjen meg a katasztrófariadó üvöltő jelzésétől!