Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Dunaújvárosban készül a Metzingen

Sport
Dunaújváros
Metzingen
kézilabda
DKKA
felkészülés

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. aug. 09., 18:12

A Konkoly Csaba által irányított német Metzingen is részt vesz a hétvégi Kohász Kupán, ám előtte még szerdán is összeméri erejét Zdravko Zovko tanítványaival.

Kiváló csapatok vesznek részt a DKKA szervezésében megrendezésre kerülő Kohász Kupán, hiszen a mieink mellett a Viborg Hk, a Békéscsaba ENKSE, a TuS Metzingen, az RK Podravka és a DVSC TVP harcol a trófeáért. A mérkőzéseknek a Dunaújváros Sportcsarnok ad otthont, melyekre augusztus 12-én és 13-án kerül sor. A felkészülési torna érdekessége lehet a DKKA – Metzingen összecsapás, hiszen a két gárda legutóbb az EHF Kupa döntőjében játszott egymással, ahol, mint tudjuk, dunaújvárosi győzelem született. A német együttes hétfőn délelőtt érkezett meg városunkba, s Konkoly Csaba vezetőedző irányításával az egyetem sportcsarnokában edzett egyet, majd szerda este hat órától megmérkőzik a DKKA kézilabdázóival.

- Azt látva, hogy a Dunaújváros mennyit fejlődött, hiszen visszakerült a nemzetközi kézilabda vérkeringésébe, ez a torna méltó ahhoz, ahogy a Kohász szerepelt az elmúlt szezonban. Jó a kapcsolatunk a DKKA vezetőségével, így nagyon örültünk a meghívásnak. Most azt szeretném lemérni, hogy csapatom a magyar bajnoki rendszerben milyen erősségűnek felelne meg, vagyis az élvonalban szereplő együttesekhez képest hol tart. A tornára a mostani legerősebb összeállítással érkeztünk, akikkel az idei év feladatait szeretnénk megoldani. Csupán egy játékosunk, a kapusunk hiányzik, aki az olimpián szerepel. Keretünk nagyon fiatal, a lányok többnyire a húszas éveik elején járnak, őket egészíti ki egy-két rutinosabb játékos. Ami a felkészülésünket illeti, túl vagyunk egy három és fél hetes munkán, melyet egy másfél hetes szünet követett, mely alatt egyéni edzésterv alapján készültek játékosaim. Most kezdjük el a felkészülés második fázisát, amelybe a különböző felkészülési mérkőzések mellé jól illeszkedik a Kohász Kupa. Most már a pontosabb, precízebb munkavégzésre, a gyorsaság növelésére törekszünk, hogy elkészüljünk a szeptember második hetében induló bajnokságra.

Arra a kérdésre, hogy amennyiben a mérkőzések alakulása úgy hozza, hogy a Kohász - Metzingen találkozó létrejön, és az lehet-e az EHF kupa döntőjének visszavágója Konkoly Csaba úgy válaszolt, hogy ő nem így fogalmazna, hiszen mindkét csapat átalakult. Azt is kiemelte, hogy együttese mögött nagyszerű év áll, hiszen a bajnokságban és a nemzetközi kupában is a második helyet érték el, viszont választ vár arra, hogy ezen a nagyon jó színvonalú tornán a belső, új összetételű hármasa hogyan teljesít majd.
Az V. Kohász Kupa felkészülési tornán, amennyiben a szombati eredmények úgy alakulnak, vasárnap kerülhet sor a DKKA és a Metzingen csapatai közötti mérkőzésre.

A rovat további hírei: Sport

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

2025. szep. 05.

Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.

Miért fontos a mobilizálás?

Miért fontos a mobilizálás?

2025. szep. 04.

Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?

DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak

DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak

2025. szep. 04.

Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.

A DEAC ellen a nyolc közé jutásért

A DEAC ellen a nyolc közé jutásért

2025. szep. 04.

A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei

DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei

2025. szep. 03.

A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.

Ismét a világ elitjét látják vendégül

Ismét a világ elitjét látják vendégül

2025. szep. 03.

Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.

Új név a Szuperkupa serlegén

Új név a Szuperkupa serlegén

2025. szep. 02.

A Kemi-Ker gárdája nyerte a városi kispályás labdarúgók idei szuperkupáját, miután 3-1-es sikert aratott a tavalyi bajnok Hangover ellen a DLSZ Arénában hétfőn este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő