Nem változott a város területén kóborló állatok száma, melyek legnagyobb részét a kutyák és macskák jelentik. Megjelentek viszont a lakott terület mellett elszaporodott vadállatok, így a rókák is. A Dunaújvárosi Ebrendészeti Telepre szállítják a gazdátlan, elkóborolt kutyákat.
Gazdátlanul
A rovat további hírei: Közélet
Rózsa meséje
Grabant Rózsa tanárnő életének könyve március 18-án véget ért. Búcsúztatója május 3-án, szerdán 11.30-kor lesz a Dunaújvárosi Temető ravatalozójában. Egy-egy szál rózsával. Nekrológ.
Tavasszal sem lanyhul a vérigény – változatlanul várják az önkénteseket!
Remek alkalmak egész során vannak túl, és remek alkalmak egész sorára várják a véradókat májusban is: tavasszal sem csökken a vérigény, így fontos, hogy minél többen csatlakozzanak az önkéntesek táborához – és mentsenek meg három-három életet!
Elstartolt végre a szemétkommandó
Néhány héttel ezelőtt hírt adtunk már arról, hogy városunk igyekszik megoldást találni a közterületeinken tapasztalható notórius szemetelés ellen. Vannak olyan gócpontok, ahol egészen egyszerűen hegyekben áll a szemét. Ennek kívánnak véget vetni, mielőbb!
Philip úr kiakadt – a "Rajta, Újváros!" Egyesület válaszolt a dörgedelmeire
Csicskázós, dollárcselédezős kirohanással rukkolt ki az őt ért "vádakra" Rákay Philip: a fideszes véleményvezérként is ismert üzletember éles hangú dörgedelmeire a nagy közösségi felületen válaszolt a "Rajta, Újváros!" Egyesület. Mutatom.
Gyöngyössy Csaba lett a Dunaújváros Díszpolgára cím büszke birtokosa
A város 72. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet volt tanítványától, Pintér Tamás polgármestertől a Kultik Moziban ma délelőtt. Hatalmas tanár, szép szavak és méltatás a hajtás után!
Szabó Zsolt: a dunaújvárosi Fidesz az akkumulátorgyár pártjára állt
Nem támogatták a fideszes képviselők azt a javaslatot, amelyben arra kéri Dunaújváros vezetése Rácalmás önkormányzatát, hogy történjenek egyeztetések a Hankook mellé tervezett beruházásról.
A város születésnapja – díjátadással
A város 72. születésnapját ünneplik a Kultik Moziban szombaton délelőtt – az eseményen adják át a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet. Ünnepeljünk együtt!

