Kupagyőztes juniorok

spigott - 2016. augusztus 6. 12:34

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U23-as csapata az első, az U19-esek a második helyen végeztek a Generation Handball elnevezésű nemzetközi kézilabda tornán.

A negyedik játéknappal folytatódott pénteken a Generation Handball fantázianévre hallgató nemzetközi kézilabda torna Viborgban. Mint arról korábban beszámoltunk, a dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatai közül az U23-asok korábbi eredményeit törölték a szervezők, ám juniorjaink pénteken újra "hivatalos meccsen" léptek pályára, hiszen a lengyel Vistal Gdynia ellen az U23-as korosztály aranyérme volt a tét. György László együttese szoros meccset játszott ellenfelével, ám végül 21-17-re nyerni tudott, így sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a rangos torna küzdelmeit.

A DKKA U19-es együttese a középdöntővel, valamint a helyosztóval folytatta a sorozatot, s mivel fiataljaink előbb a házigazda Viborg, majd a svájci Herzogenbuchsee ellen is győzelmet arattak, így a nagyokhoz hasonlóan ők is a döntőbe jutottak. Itt újra a viborgiak vártak a mieinkre, ám a házigazdák visszavágtak a Kohász csapatának, s 14-11-es győzelmet aratva szerezték meg az első helyezést. U16-os együttesünk sajnos 16-15-ös vereséget szenvedett a dán Slagelse elleni középdöntős mérkőzésen, s mivel így csoportja harmadik helyén végzett, nem jutott tovább a érmekről döntő szakaszba.

A DKKA csapatainak eredménye

U23 – döntő: DKKA – Vistal Gdynia 21-17

U19 – döntő: Viborg HK – DKKA 14-11

U16 – középdöntő: Slagelse – DKKA 16-15

A rovat további hírei: Sport

Virágcsokrokkal várták az Eb dunaújvárosi hőseit (galériával)

Virágcsokrokkal várták az Eb dunaújvárosi hőseit (galériával)

2025. jún. 03.

A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban hétfőn délután.

Kunhegyesi öröm a Dózsában

Kunhegyesi öröm a Dózsában

2025. jún. 02.

Hatodik helyen végzett a DSE Röplabda Akadémia korosztályos együttese az U13-as bajnokság Dunaújvárosban megrendezett országos döntőjében.

Bajnoki címek Ceglédről

Bajnoki címek Ceglédről

2025. jún. 02.

Remekül szerepeltek, s összesen öt dobogós helynek örülhettek a Danubius KSE versenyzői a tollaslabdázók Cegléden megrendezett Senior Magyar Bajnokságán.

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

2025. jún. 02.

Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében.

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

2025. jún. 01.

Már az első fordulóban is nagy csatákat hozott a Suli Foci Kupa. Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett viadalon. Hangkép.

Újra gáláztak a labdarúgók

Újra gáláztak a labdarúgók

2025. jún. 01.

Kiütéses győzelemmel zárta a Fejér vármegyei első osztály 2024/2025-ös kiírását a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton kora este.

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

2025. máj. 31.

Parádés versenyzéssel szerzett csodaszépen csillogó ezüstérmet a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornászainak kiválósága, Czifra Bettina Lili.