Szemtanúkat keres a rendőrség!
A dunaújvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy ismeretlen rendszámú autó és annak sofőrjének kézrekerítéséhez.
A jelenlegi adatok szerint egy ismeretlen személy augusztus 28-án kilenc óra magasságában az Esze Tamás úton a Bocskai út irányából a Szórád Márton út irányába haladt ismeretlen rendszámú, fehér színű gépjárművével, amikor az Esze Tamás utca és a Szórád Márton út kereszteződéshez érve, vészfékezésére kényszerített egy menetrend szerint közlekedő autóbuszt. A hirtelen fékezés következtében a busz utasai közül többen elestek és súlyos sérüléseket szenvedtek. Az ismeretlen forgalmi rendszámú gépjármű vezetője megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja mindazok jelentkezését, akik látták a balesetet, vagy annak körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, hívják a 06/25/510-510-es telefonszámot, vagy névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható, 06/80/555-111-es zöld számán, vagy a 107-es, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
A rovat további hírei: Sziréna
Fokozott rendőrségi ellenőrzés – minden fronton
2023. nov. 11.
Fejér vármegye rendőr-főkapitánya rendelte el, a vármegye teljes közigazgatási területére, csaknem egy teljes héten át tart hétfőn 0 órától.
Elítélték az ukrán és a moldáv embercsempészt
2023. nov. 09.
A dunaújvárosi rendőrök kapcsolták le a kocsit, amit a moldáv férfi vezetett. Akkor még társa segítségével elmenekült, de később mindkettejüket elcsípték, értesült a DO.
Legyen tudatos, vásároljon óvatosan a digitális világban!
2023. nov. 07.
A karácsonyi készülődés és vásárlási láz apropóján fordult felhívással a nyilvánossághoz a rendőrség. Vigyázzon a weben!
Ellenőrzések az utakon – fókuszban a teherautókkal és a buszokkal
2023. nov. 06.
Egész héten át tartó sorozatot kezdett ma a rendőrség az ország közútjain – nemzetközi akciósorozat keretében fordítanak kiemelt figyelmet a teherautók és buszok vezetőire.
Szirénapróba: újra morgatnak hétfőn délelőtt
2023. nov. 05.
A szokásos hónap eleji gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn – városunkban most is 11 órakor kezdődik a morgatás.
Vegye fel a harcot a netes csalások ellen!
2023. nov. 01.
Ötven embert ejtett át a netes csaló térségünkben, elfogása után részletes tipptárral jelentkezett a vármegyei rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Végzetes gyalogosgázolás a 6-os úton
2023. okt. 29.
Kisapostag térségében történt a tragikus kimenetelű baleset hajnalban, az elgázolt gyalogos a helyszínen életét vesztette, értesült a DO.








