Végleges a Kohász Kupa programja
Erős mezőnyben küzdhet meg pénteken és szombaton az V. Kohász Kupáért a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Ugyan augusztus 10-én még játszik egy edzőmérkőzést a német TuS Metzingen ellen, pár nappal később, 12-én és 13-án már a Dunaújvárosi Sportcsarnokban sorra kerülő Kohász Kupán húznak szerelést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének tagjai. Az idei viadalra igen erős mezőnyt sikerült meghívnia a hazai klubvezetésnek, ugyanis a mieink mellett a Békéscsaba, a Debrecen, valamint horvát RK Podravka, a német Metzingen, valamint a dán Viborg együttesei vesznek részt a kétnapos megméretésen.
Képek: DO-archív
A hivatalos versenykiírás szerint a hat résztvevő csapatok két hármas csoportba osztották a szervezők, így az "A" jelű hármasban a Békéscsaba, a Viborg és a Kohász, míg a B-csoportban a Metzingen, a Podravka és a DVSC küzdhet meg egymással a minél szebb eredményekért. Ahogy azt már megszokhattuk, a csoportmérkőzések után egyből a helyosztók jönnek, a harmadik helyezettek az 5-6. helyért a másodikak a bronzéremért, míg a csoportelsők az aranyéremért léphetnek pályára.
A torna végén nem csak a dobogós együtteseket, hanem az egyéni kategóriák legjobbjait is díjazzák a szervezők, akik természetesen sok szeretettel várnak minden érdeklődőt az ingyenesen látogatható Kohász Kupa mindkét versenynapján.
A Kohász Kupa programja
2016. 08. 12. 09:30 DVSC - TuS Metzingen
2016. 08. 12. 11:00 DKKA – Viborg HK
2016. 08. 12. 13:30 TuS Metzingen - Podravka RK
2016. 08. 12. 15:00 Viborg HK – Békéscsaba ENKSE
2016. 08. 12. 17:30 Podravka RK- DVSC
2016. 08. 12. 19:00 Békéscsaba ENKSE - DKKA
2016. 08. 13. 10:00 A3 – B3
2016. 08. 13. 12:00 A2 – B2
2016. 08. 13. 14:00 A1 – B1
2016. 08. 13. 15:30 – Eredményhirdetés
A rovat további hírei: Sport
Ötödik helyért játszik a válogatott
2025. aug. 16.
Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: táborozók a vízben
2025. aug. 15.
A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.
Ráadásos vereséggel kezdett a DAB
2025. aug. 15.
Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.
Álom maradt az elődöntő
2025. aug. 15.
Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.
DSTV: látványos megméretés a pumpapályán
2025. aug. 14.
Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.
Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n
2025. aug. 14.
Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.
Könnyed siker az edzőmeccsen
2025. aug. 14.
Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.