Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hasznos torna a kicsiknek

Sport
kézilabda
utánpótlás
DKKA
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2016. szep. 04., 13:04

A DKKA U13-as együttese az első, míg az U11-es csapat a második helyen fejezte be a hétvégén megrendezett utánpótlás kézilabda tornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Két korosztály, az U13-asok és az U11-esek számára rendezett tornát szombaton a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. A kicsiknél, U11-ben az Orosháza és a Tolna, míg a nagyoknál, az U13-ban az Orosháza, a Tolna, a Tata, a Szombathely és a Vecsés csapata érkezett városunkba.

Az U13-asoknál induló hat csapatot két csoportba osztották, ahol a mieink a B-jelű hármasban léptek pályára, először a Tolna ellen. Az első mérkőzésre jellemző kapkodás, izgulás szerencsére nem látszott a csapaton, így könnyed, 22-13-as győzelemmel kezdték a napot. Szombathely ellen sem kellett izgulni, szebbnél szebb megoldásokat láttak a kilátogató szülők (16-4), így a csoport első helyén végeztek fiataljaink, akik a másik csoport elsőjével játszották a döntőt.

A Vecsés elleni mérkőzésre sem változott akadémistáink védekezése, s támadásaik is pontosabbak voltak, mint az előző mérkőzéseken, így a vecsési csapat sem tudta megállítani a lányokat. A mérkőzés elején hibátlan támadójátékkal sikerült meglepni az ellenfelet, így a térfélcsere után már a kisebb hibák is belefértek, így a magabiztos győzelemmel, az első helyen zárták fiataljaink a viadalt (18-13). Mint az Takács Józsefné edző értékeléséből kiderült, természetesen vannak még hibák, de egyre több megbeszélt taktikai megoldást látott vissza a tornán az együttes tagjaitól. Védekezésben ugyanakkor bőven van még lehetőség az előre lépésre, s ugyan biztató jelek vannak, sok munka kell még ahhoz, hogy pontos védekezéssel segítsék a kapusaikat.

Eredmények:
DKKA – Tolna     22-13
DKKA – Szombathelyi KKA 16-4
DKKA – Vecsés SE 18-13

A csapat tagjai: Fülöp Fanni, Reszegi Dóra, Kiss Flóra, Kátai Edina, Rőder Adél, Jánosházi Mónika, Váradi Hanna, Sztanó Kincső, Varjas Lara, Keresztes Elitabet, Gál Borbála, Wenszky Janka, Bartók Csenge, Imre Viktória, Varga Anna, Slett Enikő. Edző: Takács Józsefné.
A legjobb hazai játékos: Váradi Hanna.

 

A DKKA U11-es csapata a Tolna elleni mérkőzéssel kezdte a viadalt, mely kissé nehézkesen indult a mieink számára, így 13-13-as döntetlennel ért véget az összecsapás. Bulath Anita tanítványai az Orosháza ellen folytatták a küzdelmeket, s bár az első félidőben még döntetlenre álltak a második felvonásban kapott négypercnyi kiállítás megpecsételte a sorsukat, így végül 13-8-as vereséget szenvedtek. A tolna elleni találkozón már jobban ment a játék, támadásban és védekezésben is a megbeszéltek szerint játszottak a fiatalok, akik ezt, valamint az Orosháza elleni mérkőzést is megnyerték, így végül a második helyen zárták a megméretést.

Mint az a csapat edzőjének értékeléséből kiderült, az első kélt találkozón látszott, hogy csak kis teremben tudnak edzeni, a nagypályán sokkal több a hely, amihez alkalmazkodnia kellett a csapat tagjainak, hiszen támadásban és védekezésben is sokkal több mozgás kell a játékhoz. "Minden mérkőzés előtt megbeszélek egy-egy dolgot a gyerekekkel es azt kérem tőlük, hogy tudatosan ezt csináljak, erre figyeljenek. Támadásunk nagyjából működött, néha elragadta a gyerekeket a hév es lövöldöztek ész nélkül, délutánra viszont működőképes lett az egész játékunk. Sok tanulsággal szolgált a szombati torna, kell a játék, kicsit kevesen is vagyunk es jó lenne nagy pályán edzeni, legalább egy-két alkalommal havonta" – fogalmazott Bulath Anita.

A csapat tagjai: Abonyi Réka, Tóth Tiffani, Balogh Dóra, Szekeres Kamilla, Völcsey Dorina, Dobos Hanna, Hólik Anna, Bankó Zoé, Németh Kitti. Brezovszki Abigél, Garbacz Petra, Szanyó Lilla. Edző: Bulath Anita.

A legjobb hazai játékos: Abonyi Réka.

A rovat további hírei: Sport

Dupla siker az uszodában

Dupla siker az uszodában

2025. okt. 07.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

DSTV: fociztak az ovisok

DSTV: fociztak az ovisok

2025. okt. 07.

Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.

Éremeső Nagykanizsáról

Éremeső Nagykanizsáról

2025. okt. 07.

Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.

Végleges a magyar vb-keret

Végleges a magyar vb-keret

2025. okt. 06.

Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

2025. okt. 06.

Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

2025. okt. 05.

Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  2. Sérülések árnyékában is előrelépés

  3. DSTV: mézeskalács a múzeumban

  4. Három pont a fa alá

  5. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő