Kényszerpihenőn a Kohász játékosai

spigott - 2016. szeptember 13. 15:51

Kudor Kitti és Karnik Szabina játékára sem számíthat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a szezonnyitón.

Nincs kellemes helyzetben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének szakvezetése, hiszen a csapat két játékosa is hosszabb időre kidőlt a közelmúltban. Az idén igazolt Kudor Kitti már az elmúlt hetekben is hiányzott a pályáról térdsérülés miatt, ám állapota nem javult, így muszáj volt megműteni, s mivel felépülése legalább nyolc hetet vesz igénybe, így a bajnokság első nyolc találkozóján nem számíthat rá együttesünk. Kudor Kittihez hasonlóan Karnik Szabina is hosszabb időre kidőlt együttesünkből, mivel a közelmúltban ujjtörést szenvedett a lövőkezén, s ugyan a labdás edzések kivételével el tudja végezni a rá kiszabott munkát, keze még két-három hétig gipszben lesz, így az ő játékára sincs esély a bajnokság első három-négy fordulójában.

Karnik Szabinát ujjtörés hátráltatja!

A rovat további hírei: Sport

Bronzért játszhat a DFVE

Bronzért játszhat a DFVE

2025. ápr. 03.

Már az első félidőben eldöntötte a bajnoki elődöntő sorsát az UVSE gárdája, mely hat góllal győzte le női vízilabdázóinkat a két gárda szerda esti összecsapásán.

DSTV: készülnek a kajak-kenusok

DSTV: készülnek a kajak-kenusok

2025. ápr. 02.

Javában készülnek a 2025-ös szezonra a DKSE kajak-kenusai is. A dunaújvárosi fiatalok az alapozás nagy részén már túl vannak, s a jó idő beköszöntével már a vízen is megkezdték az edzéseiket az elmúlt napokban. Arról, hogy milyen munkát végeztek el eddig, mi vár még rájuk és milyen szezonra számítanak, a szakosztály edzőit kérdeztük. Hangkép.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2025. ápr. 02.

Négy éremmel, több pontszerző helyezéssel zárták a korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

A döntőért küzd a DFVE

A döntőért küzd a DFVE

2025. ápr. 01.

Az UVSE csapatának egy, a DFVE női vízilabdázóinak két győzelemre lesz szükségük ahhoz, hogy bejussanak a bajnoki fináléba.

DSTV: már rúgják a bőrt

DSTV: már rúgják a bőrt

2025. ápr. 01.

Itt a tavasz, amely a hosszabb napsütéses órák száma és a kedvezőbb időjárás mellett azt is jelenti, hogy ismét pattog a labda a kispályás labdarúgó pályákon. Elstartolt a DLSZ nagymúltú Dunaújváros Kupája is – 32 csapat játszik a végső győzelemért. Hangkép.

Hazai éremeső Mezőfalván

Hazai éremeső Mezőfalván

2025. ápr. 01.

Rengeteg dobogós helyezéssel gazdagodtak a DKSE és a Gurics BDSE ifjú birkózói a Mezőfalván megrendezett meghívásos utánpótlás versenyen.

Értékes pont idegenből

Értékes pont idegenből

2025. már. 31.

Az utolsó másodpercekben kapott góllal ért el 27-27-es döntetlent Budaörsön a DKKA U21-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokság legutóbbi fordulójában.