Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Munkában a serdülők is

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. szep. 27., 19:51

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia első számú serdülő csapata vereséget szenvedett, a kisebbek viszont három sikernek örülhettek a közelmúltban.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő együttesei is sorozatban játsszák mérkőzéseiket. Első számú együttesünk az Országos Serdülő Bajnokság küzdelmeiben látta vendégül hétvégén a Szigetszentmiklós csapatát, s mint arról Takács Józsefé edző beszámolt, a dunaújvárosi fiatalok bátran küzdöttek két évvel idősebb játékosokból álló vetélytársuk ellen. Amíg el nem fáradtak, igyekeztek megnehezíteni ellenfelük dolgát, s bár a 2-es labdát még nem mindig tudják pontosan irányítani, ebben is látni a fejlődést a játékosokon. Az edzői értékelésből megtudhattuk, hogy a csapat tagjainak még szokniuk kell azt, hogy az ellenfél keményebb ütközései után is tovább kell menni, s passzal keresni a szabadon álló társat, de idővel ezeket a tapasztalatokat is sikerrel fogják hasznosítani a játékosok, akiktől hasonlóan nagy küzdelmet, de egy kicsivel pontosabb játékot remél a jövőben a szakvezetés.

Képek: DO-archív

Három találkozót játszott eddig a nyílt serdülő bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második számú serdülő együttese, s mint azt a csapat edzője, Ferling Bernadett elárulta, az első kettő összecsapás könnyebbnek ígérkezett, így ezekre még a nyári hathetes felkészülés részeként tekintettek. Fiataljaink előbb házon belül, akadémiánk harmadik számú csapatával meccseltek, s 13-5-ös félidő után sima, 26-10-es sikert arattak, majd a DAC gárdáját is könnyedén, 44-10-re győzték le.
A harmadik találkozó már lényegesen nehezebbnek ígérkezett, ugyanis azzal a Vecséssel csaptak össze serdülőink, ahol remek utánpótlásképzés folyik. A mérkőzés igazolta is az előzetes várakozásokat, hiszen az ellenfél nem könnyítette meg a mieink dolgát, ám a szoros első félidőt követően remek 3-2-1-es védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel és okosabb játékkal végül sikerült itthon tartani a bajnoki pontokat (20-16).

Eredmények

Országos Serdülő Bajnokság

DKKA – Szigetszentmiklósi NKSE 11-28 (5–14)
DKKA: Fülöp Fanni, Reszegi Dóra – Kátai Edina 2, Kiss Flóra, Rőder Adél, Váradi Hanna, Sztanó Kincső 1, Kersztes Elizabet 2, Varjas Lara, Slett Enikő 1, Imre Viktória, Tímár Annamária 1, Szappanos Vivien, Wenszky Janka, Gál Borbála 3, Jánosházi Mónika 1.

Nyílt Serdülő Bajnokság

DKKA II. – DKKA III. 26-10 (13-5)
Gólszerzők: Hetyei 1, Veres 4, Matucza 2, Illés 2, Tancsa 2, Koronczai 6, Stachó N. 3, Somogyi 3, Pál 3.

DKKA II. – DAC 44-10 (20-5)
Gólszerzők: Hetyei 1, Veres 5, Matucza 3, Tancsa 3, Koronczai P. 14, Stachó N. 2, Somogyi 1, Vargyas 2, Jilling 4, Cserepes 5.

DKKA II. – Vecsés 20-16 (10-9)
Gólszerzők: Hetyei 1, Veres 4, Matucza 5, Illés 1, Koronczai P. 6, Stachó N. 2, Pál 1.

A rovat további hírei: Sport

Most nem volt esély a címvédő ellen

2025. dec. 20.

Az éllovas Gyergyói HK magabiztos győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói ellen az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak

2025. dec. 19.

Remekül szerepeltek a DKSE birkózó szakosztályának korosztályos tehetségei a közelmúltban megrendezett nemzetközi versenyeken.

Harmadszor a címvédő ellen

2025. dec. 19.

Az éllovas Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele az Erste Liga péntek esti fordulójában.
 

Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

2025. dec. 18.

Remek hangulatú évzáró ünnepséggel búcsúzott el a 2025-ös esztendőtől a DKSE birkózó szakosztálya a Gurics György Birkózó Centrumban szerdán este.

DSTV: évet zárt a DKSE is

DSTV: évet zárt a DKSE is

2025. dec. 18.

Az év végéhez közeledve Dunaújváros egyesületei és szakosztályai rendre megtartják a hagyományos évzáróikat. Remek hangulatban ünnepelte meg a mögötte hagyott sikeres esztendőt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület közössége is. Hangkép.

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

2025. dec. 18.

A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület kiválóságát, az Európa-bajnoki ezüstérmes Czifra Bettina Lilit választotta a 2025-ös év legjobb női tornászának a Magyar Torna Szövetség. Gratulálunk!

DSTV: köszönet a kiválóságoknak

DSTV: köszönet a kiválóságoknak

2025. dec. 17.

Az idei esztendőben sem maradt el a legjobbak elismerése. A hazai és nemzetközi mezőnyben sikeresen teljesítő sportolókat, illetve edzőiket köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnyának dísztermében. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  2. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. DSTV: jótékonyság a Restiben

  5. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő