Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sportos családi délután a Petőfiben

Oktatás
Petőfi iskola
sportnap
diákok
szülők
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. szep. 24., 13:46

Délutáni programsorozatra várták a családokat pénteken a Petőfi iskolába, melyen diákok, szülők, és az iskola valamennyi pedagógusa és technikai dolgozója részt vett.

A családias, piknik hangulatú esemény délután fél négykor vette kezdetét, amikor is kiállítás nyílt a tanulók rajzaiból „Én is néztem az Olimpiát”- címmel. Ezután kezdődött az udvaron a családi program. Gálosfai Tímea intézményvezető helyettes üdvözölte a vendégeket és megköszönte a város önkormányzatának, hogy pályázati támogatással lehetővé tette a rendezvény létrejöttét, és mobil sporteszközök (korárlabda- röplabda-és tollaslabda pálya) beszerzését, melyeket a családi napon már használatba is vettek. Rideg István intézményvezető ünnepélyes megnyitóján elmondta, kitűnő alkalom egy ilyen délután arra, hogy összehozza a családokat, a szülőket a tanárokkal. Idén még sok ehhez hasonló programot terveznek, hiszen az iskola ebben a tanévben tölti be 45. életévét.

Az udvaron felállított asztalok mindegyikén gyümölcslé és zsíros kenyér várta a megpihenni vágyókat. A sportprogramok a megnyitó beszédek után kezdődtek, a sportágak közt pedig mindenki talált magának kedvére valót: volt családi váló, asztalitenisz, tollas, röplabda, akadályverseny, foci, de még sakk és asztfaltrajverseny is. A fél hatkor kezdődő tombolasorsolás után pedig átadták a díjat a legsportosabb osztálynak.

2. Galéria
Dunaújváros
Petőfi Sándor Általános Iskola
sportnap

facebook megosztás

A Petőfi Sándor Általános Iskola idén is megrendezte sportnapját. A kisiskolások számos sportot próbálhattak ki szüleikkel, tanáraikkal együtt.

Sándor Judit
Sportnap a Petőfi iskolában - fotó: Sándor Judit

Ónodi Zoltán - 2016. szep. 24.

A rovat további hírei: Oktatás

Diáknapok 2020: már lehet nevezni!

Diáknapok 2020: már lehet nevezni!

2020. feb. 19.

Dunaújváros ad otthont idén a megye középiskolásainak legjelentősebb kulturális seregszemléje, a Fejér Megyei Diáknapok eseménysorozatának. A háromnapos kavalkádot április 3-5. között rendezik – de már most lehet nevezni a produkciókkal!

PSZ: nyílt fórum a közoktatás válságáról

PSZ: nyílt fórum a közoktatás válságáról

2020. feb. 18.

A közoktatás jelenéről és jövőjéről, égető és életbevágó kérdéseiről szervez nyílt fórumot a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szeretett városunkban is – az érintetteket és érdeklődőket az MMK-ban várják pénteken délután.

Állásbörze-Karriernap: várják a kiállítókat is!

Állásbörze-Karriernap: várják a kiállítókat is!

2020. feb. 11.

Idén is megrendezik a térség legjelentősebb foglalkoztatóinak seregszemléjét, az Állásörze-Karriernap eseményére kiállítók jelentkezését várják a szervezők. A program március végén lesz – de már most csalogatják a bemutatkozó cégeket!

Előre a múltba helyett – határozott nem a NAT-2020-ra!

Előre a múltba helyett – határozott nem a NAT-2020-ra!

2020. feb. 04.

Részletes állásfoglalást, határozott és kemény kritikát tett közzé a NAT-2020 dokumentum kormányrendeletéről a Civil Közoktatási Platform. Minden diákot, tanárt, szülőt érint – szeretett városunkban is. Elemzés.

Bánki: szavazz te is a "Káoszból rend!"-re!

Bánki: szavazz te is a "Káoszból rend!"-re!

2020. jan. 28.

63 intézmény 7800 nebulója, köztük a dunaújvárosi Bánki középiskola diákcsapata kapcsolódott be a közelmúltban a Mengyelejev professzor munkássága előtt tisztelgő Nagy Periódusos Rendszer Performansz kországos akciójába. A cél egy eddig nem létező magyar csúcs létrehozása – és persze egyúttal versenyt is hirdettek az iskolák között! Hajrá, Bánki!

Szülői Hang: vegyék komolyan az iskolaérettséget!

Szülői Hang: vegyék komolyan az iskolaérettséget!

2020. jan. 22.

A dunaújvárosi családokat is érintő fontos változás a közoktatási rendszerben, hogy idén már csak azok a gyermekek maradhatnak hat éves koruk után az óvodában, akiknek szülei kérvényt nyújtanak be az Oktatási Hivatalhoz, és akiknek a hivatal megadja az engedélyt. Vészesen közeleg a határidő, figyelmeztet minden érintett családot a Szülői Hang Közösség.

Gyermekrajz-pályázat a biztonságos közlekedésért

Gyermekrajz-pályázat a biztonságos közlekedésért

2020. jan. 14.

"Így közlekedtek ti!" – ezzel a címmel hirdetett gyermekrajz-pályázatot a rendőrség a biztonságos közlekedésért óvodások, alsósok, felsősök 2-3 fős csoportjai részére!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő