Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Drágább lesz a kgfb - 100 ezren válthatnak biztosítót

Közélet
kgfb
kötelező biztosítás
autósok
biztosítók

facebook megosztás

doszerk - 2016. okt. 30., 07:45

Szerdán startol az év végi gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelyben 100 ezer körüli biztosítót váltó autósra és növekvő díjakra számítanak az MTI által megkérdezett szakértők.

Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az idei kampány mintegy egymillió személyautót érint, ebben a körben - a flották autóit nem számítva - mintegy százezer szerződésváltás várható. Az idén a biztosítók már nem kínálhatnak a meglévő ügyfelekénél kedvezőbb díjakat az új partnereknek, így megszűnik az a korábban elterjedt gyakorlat, hogy az autósok felmondják, majd ugyanannál a biztosítónál újrakötik a kgfb-szerződésüket. 2015-ben a portál adatai szerint még az új szerződések több mint harmada ilyen visszakötésből származott.

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke szerint az év végi kgfb-szerződések átlagdíja akár 15-20 százalékkal is meghaladhatja a tavaly ugyanekkori szintet. Ez idén átlagosan 16-17 ezer forintot jelenthet majd, ami jóval elmarad az idén évközben tapasztalt 30-35 ezer forint közötti átlagdíjtól. Ennek a különbségnek elsősorban az az oka, hogy az év végi kampány olyan idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítását érinti, amelyek közel fele a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.

Kifejtette: az autósok 2010. január 1-jéig egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, ekkor van lehetőség biztosítót váltani. Azóta évről évre csökken az év végén forduló kötelező biztosítások aránya, amely idén már nem éri el az egyharmadot sem.

Időközben változott a kgfb-díjak meghirdetési szabálya is. A biztosítók már bármikor módosíthatják a tarifáikat, azzal a feltétellel, hogy azokat minimum 60 nappal korábban meghirdetik. Ennek megfelelően az év végi kampány díjait legkésőbb november 2-án, szerdán ismerhetik meg az érintettek. Amennyiben a meglévő kgfb-szerződés felmondása mellett döntenek, ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

2025. dec. 04.

Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

2025. dec. 04.

Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

2025. dec. 03.

Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

2025. dec. 03.

Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.

Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége

Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége

2025. dec. 02.

Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.

 

Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért

Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért

2025. dec. 02.

Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.

A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)

A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)

2025. dec. 01.

Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő