Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Felemás eredmények az utánpótlásnál

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás
Dunaújváros
Takács Józsefné

facebook megosztás

spigott - 2016. okt. 27., 16:11

Három vereséggel és egy sima győzelemmel zárta a közelmúlt összecsapásait a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő együttese.

Négy találkozón lépett pályára a közelmúltban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia harmadik számú serdülő együttese. Takács Józsefné tanítványai először a Vecsés elleni bajnokin húztak szerelést, s bár ellenfelük nagyobb játékerőt képviselt, lelkesen küzdöttek a dunaújvárosi fiatalok, így hiába szenvedtek 27-17-es vereséget, a csapat edzőjének tetszett a lányok hozzáállása. Ezt követően az Erima bajnokságban léptek pályára a mieink, akik annak tudatában várták a Kozármisleny és a Győr elleni összecsapásaikat, hogy tudták, a csoport két legerősebb csapata ellen minden szép megoldásnak örülniük kell.

A Kozármisleny ellen egy tízgólos vereséghez volt elegendő akadémistáink teljesítménye, míg a Győr ellen hiába játszott kiválóan az első félidőben a csapat, a fordulás után nagyon beragadtak fiataljaink, így a vendégek végül 29-16-os sikert arattak. Ennek ellenére is tanulságos volt a mieink számára a két találkozó, hiszen megmutatták, hogy amíg tudnak koncentrálni, addig képesek tartani a lépést riválisaikkal, ám az is látszott, hogy a fáradtság a fejekben jelenik meg először.

A négymeccses sorozat utolsó állomásán a DAC együttesét fogadta csapatunk az Országos Serdülő Bajnokság újabb fordulójában. Ugyan a kezdés nem alakult a legjobban, kicsit megszeppenve kézilabdáztak a DKKA játékosai, ahogy megnyugodtak, végre jöttek a szép megoldások is, s végül sima, 24-8-as győzelemmel szerezték meg első pontjaikat a csoportban. Mint azt Takács Józsefné elmondta, pár tanítványa kimondottan jól és eredményesen játszott a mérkőzésen, s bár vannak még, akiktől többet vár, bízik abban, hogy a közeljövő mérkőzésein nekik is több sikerélményük lesz.

Eredmények
Vecsés SE – DKKA 27–17 (11-7)
DKKA – Kozármisleny 22–11 (12–6)
DKKA – Győri ETO 16–29 (11–15)
DKKA – DAC 24–8 (14–4)

A rovat további hírei: Sport

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. aug. 15.

Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

2025. aug. 14.

Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

2025. aug. 14.

Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Könnyed siker az edzőmeccsen

Könnyed siker az edzőmeccsen

2025. aug. 14.

Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

2025. aug. 13.

Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.

Vereség a görögöktől is

Vereség a görögöktől is

2025. aug. 13.

Csoportja negyedik helyén végzett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

2025. aug. 12.

Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  2. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  3. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

  4. Szép gesztus a szenteste előtt

  5. DSTV: a Wesley eredményei

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő