Foglalkozni kell a kommunista diktatúra utóhatásaival

doszerk - 2016. október 12. 7:57

Foglalkozni kell a kommunista önkényuralom utóhatásaival, megmutatva a fiataloknak is, hogy milyen mélységben hatolt be a diktatúra az emberek életébe, hogyan tett tönkre családokat és mekkora terhet jelentett a közélet számára - mondta a Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) irodavezetője .

Frank Spengler hangsúlyozta: ezekben az évtizedekben a térségben élő emberekben kifejlődött egyfajta túlélési ösztön, hogy képesek legyenek "az állam eszén túljárni", a posztkommunista társadalmakat pedig az állam és intézményei iránti mélységes bizalmatlanság, valamint a pártalapú demokrácia iránti mélységes szkepszis jellemzi.

Ugyanakkor "mindenütt hiány van polgári elkötelezettségből és politikai aktivitásból" - tette hozzá az irodavezető a KAS és a Kommunizmus Bűnei Alapítvány által szervezett konferencián, megjegyezve, "a demokrácia, a szabadság és az önrendelkezés 1956-ban álmodott álma" volt az alapja annak, hogy felszámolják a kommunista igazságtalanság uralmát.

Megjegyezte: ha az 1953-as kelet-németországi, az 1956-os magyarországi, az 1968-os csehszlovákiai és az 1980-as lengyelországi ellenállás résztvevői nem lettek volna olyan bátrak és nem hoztak volna annyi áldozatot, akkor nem lett volna ilyen gyors Németország újraegyesítése és Európa egységesülése.

A tanácskozást más elfoglaltsága miatt levélben köszöntötte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Azt írta, a rendszerváltást követő két évtizedben nem sikerült méltó módon megünnepelni a magyar nemzet történetének egyik legdicsőségesebb fejezetét. A kormányzat célja az, hogy "bekötözve a 2006-ban keletkezett sebeket a hatvanadik évforduló olyan legyen, melyre büszke lehet a magyarság határon belül és túl" - tette hozzá.

Három célt szerettek volna elérni a hősök: a nemzeti függetlenséget, a folyamatos terror megszüntetését, valamint egy keresztény és demokratikus Magyarországot - fogalmazott az államtitkár, aki kitért arra: a múlt feldolgozása nem egyszerű feladat, s ezen a téren sokat lehet tanulni Németországtól.

Rétvári Bence levelében kiemelte, traumából és széthúzásból rengeteg jutott az országnak az elmúlt bő száz esztendőben; több mint húsz évvel a rendszerváltás után érett meg Magyarország arra, hogy képes legyen egységbe tömörülni és a múlt traumáit feldolgozni.
"Az 1956-os forradalom és szabadságharc azt üzeni, hogy ha baj van, csak magunkra számíthatunk, senki nem védi meg az országot helyettünk" - írta.

Megjegyezte, 1956 "belülről szabadította fel a magyar népben rejlő titkos energiákat, a magyar erőforrást", ugyanakkor a nyugati világnak megmutatta az ott sokak által kedvelt kommunizmus igazi arcát is. Hozzátette, aki megérti '56-ot, az megérti az itteni emberek végtelen szabadságvágyát is.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a huszadik század megszállásai után kulcskérdés a nemzeti szuverenitás és a demokrácia, és ez azzal is jár, hogy nehezen tűrjük, ha külföldről beleszólnak olyan kérdésekbe, amelyek a mi mindennapjainkat érintik. Rétvári Bence hozzátette, a magyar nép ilyenkor "a régi szabadságharcos reflexek alapján reagál", ezért is érzékenyebbek a térség államai a migrációs válság kezelésére, mint a nyugat-európai államok.

Azt írta, a nemzet érzékeli a veszélyhelyzetet, összezár és kifejezi nemtetszését. Időről időre új nemzeti egységeket hoz létre az önrendelkezés iránti vágy. "Összezártunk '56-ban, '89-ben és 2010-ben, és új egységbe tömörültünk 2016-ban is" - hangzott el az államtitkár köszöntőjében.

Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány elnöke arról beszélt: noha több intézmény is foglalkozik a kommunista diktatúra eseményeivel, azok még nem teljesen feltártak; foglalkozni kell velük, különösen azért, mert a mai fiatalok számára az 1956-os forradalom olyan távolinak tűnik, mint a harmincéves háború.

A történelem ilyen kezelése szerinte nem utolsósorban a Kádár-korszak mindent elhallgató és elferdítő politikájának következménye.

-MTI-

A rovat további hírei: Mozaik

Hova szállj meg a Zadar-Riviérán? Utazási kalauzunk segít!

Hova szállj meg a Zadar-Riviérán? Utazási kalauzunk segít!

2025. dec. 03.

A Zadar-Riviéra évek óta Horvátország egyik legkedveltebb úti célja, ami nem is csoda. Könnyen elérhető, jó áron van, egyelőre még nem annyira felkapott, így remek választás azok számára, akik szeretik ezt az országot. (X)

Borongós, de viszonylag enyhe idő várható

Borongós, de viszonylag enyhe idő várható

2025. dec. 01.

A hét második felére 8 fok körüli értékeket ígér a DO időjárási szakértője. Nem ez lesz a legvidámabb hét meteorológiai szempontból – például napsütéssel nem nagyon számolhatunk.

DSTV: Rosti Pál nyomában

DSTV: Rosti Pál nyomában

2025. nov. 30.

Rosti Pál életéről és tevékenységéről szóló vetélkedőt szerveztek a Mondbach-kúriában, eleveníti fel a DSTV összegzése. Általános iskolások vágtak a feladatoknak azzal a céllal, hogy megismerhessék az összetett személyiséget, akiről városunk egyik iskoláját is elnevezték. Hangkép.

Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat

Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat

2025. nov. 29.

Újra adventi fénybe öltözik Dunaújváros főtere – vasárnap megkezdődik az ünnepvárás szép időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetett főtér, gőzölgő karácsonyi finomságok és színpadi produkciók sora várja a dunaújvárosiakat.

Nyílt nappal startol a várospont

Nyílt nappal startol a várospont

2025. nov. 29.

Sok szeretettel várják a várostörténet iránt érdeklődőket a Lajos király körút 8. szám alatt nyíló Dunaújváros Pont bázisán – most vasárnap startol a múltidéző bázis!

Karácsonyi börze a Generációk Házában

Karácsonyi börze a Generációk Házában

2025. nov. 27.

Az Esze Tamás utcában található Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Karácsonyi Börzéjét december 13-án délelőtt tíz és délután kettő óra között.

Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel

Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel

2025. nov. 27.

Az idő múlásával arcunk felszíne változásokon megy keresztül: veszít rugalmasságából, hidratáltságából, és a ráncok megjelenése is elkerülhetetlenné válik. A mai világban azonban sokféle módszer létezik, ami hozzájárul a bőr fiatalságának megőrzéséhez, elkerülhetsz bármilyen műtéti beavatkozást. (X)