Futsal – Kemény meccs vár a Dunaferre
A hetedik helyezett Nyírgyulaj otthonában folytatja ma este fél nyolctól a bajnoki alapszakaszt a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata.
Négy mérkőzést követően hét szerzett ponttal áll a bajnoki tabella harmadik helyén a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, melyre ma este fél nyolctól újabb mérkőzés vár az NB I-es pontvadászatban. Fehér Zsolt együttese ezúttal Nyírgyulajra látogat, ahol igen nehéz feladat vár a dunaújvárosiakra. A mieink mai vetélytársa jól, a Haladás elleni szombathelyi győzelemmel kezdte a szezont, s bár a következő három fordulóban csak egyetlen pontot tudott szerezni, hazai környezetben mindent el fog követni azért, hogy tovább gyarapítsa sikerei számát.
A nagyon kemény, férfias játékot nyújtó hazaiak ellen tavaly is nagyon megszenvedtek a mieink, akik az alapszakaszban kétszer is vereséget szenvedtek mai vetélytársuktól, s csak a rájátszásban sikerült megtörniük rossz sorozatukat, hiszen a bajnokság véghajrájában itthon, valamint idegenben is sikerült legyőznie az újoncot. Nagyon nehéz mérkőzés vár tehát ma este a Dunaferr gárdájára, mely az elmúlt két hetet felkészüléssel tölthette, s remélhetőleg sikerült maximálisan begyakorolni azt a játékot, aminek köszönhetően sikerrel zárhatja ma esti összecsapását is.
Képek: DO-archív
A rovat további hírei: Sport
Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika
2025. júl. 04.
Negyedik helyen végzett Nyikos Veronika a olaszországi U20-as birkózó Európa-bajnokságon, melyen Pupp Viktória a bronzéremért küzdhet meg ma este.
Bronzérmes a magyar csapat
2025. júl. 04.
Óriási küzdelemben aratott egygólos győzelmet az olaszok ellen, s ezzel a harmadik helyen végzett az isztambuli Európa-bajnokságon az U16-os magyar női vízilabda válogatott.
DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket
2025. júl. 03.
A közelmúltban is remekül szerepelt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal tehetség lezárt egy korszakot a pályafutásában – maga mögött hagyja az ifjúsági éveket, s megmérette magát a felnőttek között is.
Szépen fénylő érmek Varsóból
2025. júl. 03.
Három dobogós helyezéssel zárták a Varsóban megrendezett Grappling European Open küzdelmeit a Fox SE dunaújvárosi versenyzői.
Bronzért játszhatnak a fiatalok
2025. júl. 03.
Csak az első negyed végéig tudta megnehezíteni a görögök dolgát a magyar U16-os női vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjében.
DSTV: táboroznak a röplabdázók
2025. júl. 02.
Idén három héten keresztül érezhetik jól magukat a fiatalok a DSE Röplabda Akadémia hagyományos nyári táborában, melynek első hetén a DSTV stábja is ott volt. Hangkép.
Elődöntőt ért a németek kiütése
2025. júl. 02.
A meccs elején még akadozott a gépezet, de végül a németeket is simán legyőzve jutott be az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjébe az U16-os magyar női vízilabda válogatott.