Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hajrásiker a Hódmezővásárhely ellen

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. okt. 01., 20:14

A több helyzetet kidolgozó Dunaújváros PASE a véghajrában szerzett két góllal győzte le a Hódmezővásárhely együttesét az NB III-as pontvadászat kilencedik fordulójában.

A labdarúgó NB III kilencedik fordulójában a Hódmezővásárhely együttesét fogadta a legutóbbi két fordulóban kétszer sikert arató Dunaújváros, amely így az NB III közép csoportjának harmadik helyéről várta a folytatást. Az előjelek a hazaiak számára kedvezőek voltak, hiszen a bajnoki csatározások mellett a Magyar Kupában is továbbjutottak. A jó hangulat azonban kevés az újabb sikerhez, figyelmeztette a szakvezetés a játékosokat, akik bizakodva várták bajnokijukat a kilencedik helyen álló Hódmezővásárhely ellen. Ismerkedős tempóban kezdtek a csapatok, majd Dobos Áront faragták több alkalommal a vendég védők.

Az első gólhelyzetre a 11. percig kellett várni. Tóth indult kapu felé egy hosszú beívelésre, akit szorosan követett védője, Kökény Tamás, aki becsúszva szerelte csatárunkat úgy, hogy lábáról a labda a kapufán csattant. A következő percek kiegyenlített játékot hoztak. A csapatok a pálya közepén gyűrték egymást, akik a másik tizenhatosáig el sem jutottak. Egy-egy veszélyesebbnek tűnő kontrát vezettek ugyan, de az utolsó passzok vagy hosszúak, vagy pontatlanok voltak. A vezetés megszerzéséhez a 30. percben nagyon közel állt a Dunaújváros. Király kapott remek indítást, aki már csak a kapussal állt szemben, de ő a kapufát találta el. A kipattanó Tóth elé érkezett vissza, őt azonban szabályosan választották el a védők a labdától. A Hódmezővásárhelynek is akadt egy lehetősége, azt azonban Puskás puskázta el, aki külsővel mellé perdített. Csehi és Dobos összjátéka hozta meg az újabb lehetőséget, a belőtt labdára azonban senki nem érkezett időben.

Vaszócsik fogott magabiztosan egy távoli Szilágyi lövést, majd a hajrában vezetett szép hazai kontra érdemelt volna gólt. A küzdelmes párharcokkal tűzdelt első 45 perc után több apró szabálytalansággal folytatódott a találkozó, majd az 52. percben törhetett volna meg a jég, de egy szöglet után Tóthnak az ötös sarkáról nem sikerült a kapuba passzolnia. Kissé megélénkült a meccs, de a kapura lövés még mindig hiányzott. A Hódmezővásárhely behúzódott saját kapuja elé, és onnan próbált kontrázni, melyet Király próbált meg egy átlövéssel megtörni, amely nem sokkal ment mellé. Erre Puskás válasza érkezett a 62. percben, aki kecsegtető helyzetből lőtt kapu fölé. A 71. percben egy vendég védő kézzel ért a labdába, így tizenegyeshez jutott a Dunaújváros, melyet Ablonczy Gerjén magabiztosan helyezett a kapuba (1-0).

A megérdemelt hazai vezetést követően tempót váltott a Hódmezővásárhely, akik azonnal szerettek volna egyenlíteni, de szerencsére nem tudták kihasználni azt, hogy Csehi sérülése miatt ekkor tíz emberrel játszott a Dunaújváros. Tóth lábában volt a második találat, ezzel együtt a meccslabda, aki egy hazai kontra végén közelről lőtt, de Bordás lábbal védett. Vaszócsiknak is bravúrra volt szüksége Máté lövését követően, aki a jobb alsóba tartó labdát ölelte magához. Ha meccslabdát említettem, az Dobos Áron lábában is benne volt, aki nagyszerű mozdulattal fűzte át védőjét, majd rávezethette a labdát a kapusra. A lövéssel sem volt probléma, de a labda megakadt Bordás lábai között. A 91. percben Tóth lőhetett volna ismét gólt, de rosszul helyezett. A kegyelemdöfést végül Kercsó vitte be, aki remek labdaszerzést követően lőtte ki a hosszú alsó sarkot (2-0).  

Dunaújváros PASE – Hódmezővásárhely 2-0 (0-0)

Dunaújváros PASE: Vaszócsik Viktor – Hajdók Gábor, Csendes Péter, Páles Tamás, Ablonczy Gerjén, Csehi Tamás, Dobos Áron, Dorogi Renátó (Kercsó Bence a 84. percben), Tóth Tibor, Blatt Pál, Király Bence (Nyicsenko Igor Igorjevics a 68. percben). Vezetőedző: Dobos Barna.

Hódmezővásárhely: Bordás Dániel – Kormányos Kolos, Tóth Imre, Kökény Tamás, Mezei Olivér, Tóth Attila (Végh Ariel a 62. percben), Máté Péter, Szabó Dávid, Szilágyi Norbert, Bartyik Norbert László (Szabó Mihály Dávid a 80. percben), Puskás Zoltán. Technikai vezető: Gyürki István

A rovat további hírei: Sport

Versenyekben gazdag 2023-as év vár a tornászokra

Versenyekben gazdag 2023-as év vár a tornászokra

2023. jan. 31.

Elkészült és a Magyar Torna Szövetség oldalán már elérhető a férfi-női tornászok idei évre vonatkozó versenynaptára.

Csíkszeredán kezdi erdélyi túráját a DAB

Csíkszeredán kezdi erdélyi túráját a DAB

2023. jan. 31.

A felsőházért küzdő Csíkszereda lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél hattól.

Nyikos Veronika a felnőttek között is remekelt

Nyikos Veronika a felnőttek között is remekelt

2023. jan. 30.

Magabiztosan nyerte a felnőtt birkózók első idei válogató versenyét a DKSE-KIMBA U20-as Európa-bajnok tehetsége, Nyikos Veronika.

DSTV: már négy helyszínen oktatnak

DSTV: már négy helyszínen oktatnak

2023. jan. 30.

Dunaújváros mellett már Enyingen, Sárbogárdon és Budapesten is van utánpótlás bázisa a DFVE női vízilabdázóinak. Hangkép.

Könnyed sikerek az Andersen Ligában

Könnyed sikerek az Andersen Ligában

2023. jan. 30.

A DAB-ASP és a Worm Angels jégkorongozói is sima győzelemnek örülhettek az Andersen Liga hétvégi fordulójában.

DSTV: sikeresek az Angyalok csapatai

DSTV: sikeresek az Angyalok csapatai

2023. jan. 29.

Korábbi összeállításunkban Kováts András az Angels Jégkorong Sportegyesület elnöke elismerően nyilatkozott az egyesület kötelékében induló amatőr együttesről, az R’Angels jégkorongcsapatáról. Az „Angyalok” azonban egy Andersen Ligás férfi, és két U25-ös női együttessel is rendelkeznek, akikről szintén büszkén beszélt a szakember. Hangkép.

Végül biztosan hozták a kötelezőt

Végül biztosan hozták a kötelezőt

2023. jan. 29.

Szoros első félidő után állva hagyta a házigazdát, s tízgólos győzelemmel hozta haza a pontokat Győrből a DFVE felnőtt női vízilabda csapata az OB I. újabb fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eb-döntős a magyar válogatott!

  2. DSTV: vereség emelt fővel

  3. Közmeghallgatás a Városházán

  4. Új védővel erősített a DFC

  5. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő