Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ötödik sikerére hajt a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
György László

facebook megosztás

spigott - 2016. okt. 15., 07:52

A Budaörs elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, mely ötödik meccsén is megtartaná hibátlan mérlegét.

Remekül kezdte a bajnokságot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely első négy összecsapását megnyerve áll jelenleg a tabella harmadik helyén. Zdravko Zovko tanítványai a válogatott szünet alatt sem pihentek, s igyekeztek hasznosan eltölteni a mögöttük álló két hetet. Mint azt György László másodedző elmondta, az első héten elsősorban fizikai munkát végeztek, ám hétfőtől már a taktikai, technikai elemek gyakorlása volt a fő feladat, mert a lehető legjobban fel akartak készülni a Budaörs elleni, ma este hat órakor kezdődő hazai bajnoki mérkőzésükre.

Együttesünk ellenfele a kilencedik helyen áll a bajnokságban úgy, hogy eddig lejátszott négy mérkőzéséből egyet nyert meg, s egy döntetlen mellett két vereség szerepel a neve mellett. A nyáron jelentősen megerősödött budaörsi alakulatot azonban ezzel együtt sem lehet leírni, s mint azt a György László elmondta, ahhoz, hogy itthon tartsák a három pontot, az első perctől az utolsóig nagy odafigyeléssel, keményen és hatékonyan kell játszaniuk.

"Megnézve a Budaörsöt és látva az eredményeit, nagyon nagy hiba lenne, ha félvállról vennénk őket. A felkészülési időszakban játszottunk már velük, s akkor mindössze egyetlen góllal nyertünk, vagyis most is nagyon oda kell figyelnünk. A Békéscsabát megverték öt góllal, az MTK-val a fővárosban játszottak döntetlent, szóval koncentrálnunk kell hatvan percen keresztül, ha meg akarjuk nyerni ötödik mérkőzésünket is. Meghatározó játékosuk Bognár Barbara, aki jól, gyorsan irányítja a budaörsiek támadójátékát, s mivel a lerohanásokat is jól alkalmazzák, ezért a támadásokból való megfelelő visszarendeződésre is oda kell figyelnünk. Védekezésben keményen, határozottan kell játszanunk, hogy megfelelő segítséget nyújtsunk kapusainknak, s ha ezeket sikerül megvalósítani, akkor itthon fogjuk tartani a bajnoki pontokat" – fogalmazott György László, a DKKA csapatának másodedzője.

A rovat további hírei: Sport

Folytatás a Fradi ellen

Folytatás a Fradi ellen

2024. dec. 06.

A Ferencváros elleni hazai összecsapáson korcsolyáznak jégre Acélbikáink az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.

Kevesen voltak a szorosabb meccshez

Kevesen voltak a szorosabb meccshez

2024. dec. 06.

Három szettben szenvedett vereséget Szegeden a DKSE erősen tartalékos felnőtt röplabda csapata az Extraliga csütörtök esti fordulójában.

Hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak

Hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak

2024. dec. 05.

Összesen hat éremmel fejezték be büki versenyüket az Enying VSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Közös mozgás és fesztiválhangulat az advent jegyében (galériával)

Közös mozgás és fesztiválhangulat az advent jegyében (galériával)

2024. dec. 05.

Óriási létszám mellett, remek hangulatban rendezték meg az I. Adventi Fitnesz Fesztivált a Szent Pantaleimon iskolában a mögöttünk hagyott hétvégén, s már az is biztos, hogy lesz folytatása a jótékonysággal egybekötött rendezvénynek.

Éremeső a legkisebbek között

Éremeső a legkisebbek között

2024. dec. 04.

Összesen harmincegy dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyüket a DKSE és a Gurics György DBSE ifjú birkózói.

Jó hangulatú versennyel zárták az évet

Jó hangulatú versennyel zárták az évet

2024. dec. 04.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi "Mozdulj, Diák!" DSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett országos tornaversenyen.

Nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

Nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

2024. dec. 04.

Nagyjából 80 fős versenyzői küldöttséggel számol a jövő év augusztusában sorra kerülő csengtui Világjátékokra a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a Gyergyó ellen

  2. Alakul a DFC 2026-os kerete

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Elvitte a három pontot a VRCK

  5. DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Embedded thumbnail for DSTV: petárdák helyett kutyatáp

DSTV: petárdák helyett kutyatáp

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. DSTV: havas hangulat, éles bevetés

  5. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő