Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Petőfis fecskeavató

Oktatás
Petőfi iskola
elsősök
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. okt. 28., 08:08

Negyvenhat új tanítvánnyal indult a tanév a Petőfi iskolában, ahol csütörtökön a negyedikesek felavatták a fecskéket, hivatalosan is petőfisekké nyilvánítva őket.

Idén két elsős osztály indult a Petőfi Sándor Általános Iskolában, mely ebben a tanévben ünnepli fennállásának 45. évét. Az iskola történetének tizenhetedik fecskeavatóján negyvenhat új diák jelent meg, akik mind izgatottan várták, hogy hivatalosan is elsősök lehessenek. Rideg István intézményvezető üdvözölte őket és köszönte meg a szülőknek, hogy a Petőfit választották gyermekük taníttatásának színhelyéül, többen nem is először, hiszen sok elsősnek már az idősebb testvére is az iskolába jár. Mint mondta, beiratkozásukkor a fecskék tavasszal épp hazatértek, most viszont elrepülnek délnek, a petőfis fecskék viszont elsősök lesznek és maradnak számolni és olvasni tanulni.

A köszöntő után megérkeztek a negyedikesek, akik a tanítók segítségével összeállított játékos próbatétellel készültek az elsősöknek. A mondókákból, számolásból, olvasásból álló feladatokat mind leküzdötték, így elmondhatták esküjüket, majd megkapták a petőfis pólóikat, melyet büszkén viseltek. Ezután összeálltak életük első osztályképére és megkezdték nyolc évig tartó általános iskolás tanulmányaikat. Az ünneplés sem maradt el, a negyedikes szülőknek köszönhetően fecskecsipegető várta az elsősöket és szüleiket az aulában.

2. Galéria
Petőfi iskola
elsősavató
Dunaújváros

facebook megosztás

Idén két elsős osztály indult a Petőfi Sándor Általános Iskolában, mely ebben a tanévben ünnepli fennállásának 45. évét. Az iskola történetének tizenhetedik fecskeavatóján negyvenhat új diák jelent meg, akik mind izgatottan várták, hogy hivatalosan is elsősök lehessenek.

Sándor Judit
Elsősavató a Petőfiben - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. okt. 28.

A rovat további hírei: Oktatás

Véget értek az őszi érettségik írásbeli vizsgái

Véget értek az őszi érettségik írásbeli vizsgái

2019. okt. 30.

Befejeződtek az október-novemberi érettségi időszak írásbeli vizsgái, a szóbelik november 7-től kezdődnek - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.

Október végéig kell érvényesíteni a diákigazolványokat

Október végéig kell érvényesíteni a diákigazolványokat

2019. okt. 29.

A közoktatásban, valamint a felsőoktatásban tanulóknak október 31-éig érvényesíttetniük kell a diákigazolványukat.

Szakképzés Napja harmadszor

Szakképzés Napja harmadszor

2019. okt. 28.

Harmadik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum a Szakképzés Napja elnevezésű rendezvényt a pályaválsztás előtt álló általános iskolások számára.

A gárdonyisok is péknek álltak

A gárdonyisok is péknek álltak

2019. okt. 17.

Tizennyolc éve ünnepeljük a kenyér világnapját október 16-án. Ez alkalomból szerte a világon különböző programok várják a kicsiket és a nagyokat is. Városunkban többek közt a Gárdonyi iskolában süthettek a diákok saját kenyeret.

Megkezdődött az utolsó felvételi, amihez még nem kell nyelvvizsga

Megkezdődött az utolsó felvételi, amihez még nem kell nyelvvizsga

2019. okt. 17.

Megkezdődött az idei keresztféléves felsőoktatási felvételi, a ponthatárokat 2020. január 20-án hirdetik ki. A februárban induló képzések választéka jóval szűkebb az őszi kínálatnál, alapszakokat például kizárólag fizetős formában érhetnek el a felvételizők - írja a Magyar Nemzet.

Jubilál a Dózsa iskola

Jubilál a Dózsa iskola

2019. okt. 16.

A mostani tanév az ünnep jegyében fog telni a Dózsa iskolában. Rengeteg kisebb és nagyobb programmal készülnek a jelenlegi és az egykori diákok számára.

Változnak a felvételi pontok

Változnak a felvételi pontok

2019. okt. 15.

Alacsonyabb pontszámokkal fognak bekerülni 2020-tól a felsőoktatásba a fiatalok, mert a nyelvvizsga és az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele miatt a többség elesik a pluszpontjainak jó részétől. Vannak azonban kiskapuk, amelyeket kihasználhatnak a felvételizők, továbbá megúszhatják a szigorítást azok is, akik még idén novemberben beadják jelentkezésüket a keresztféléves képzésekre - írja a Magyar Nemzet.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő