Forrt a víz az úszógálán
Szombat déltől vasárnap délig, szinte forrt a víz a Fabó Éva sportuszodában. Tizenkét csapat, több mint kétszáz tagja nevezett a 24 órás jótékonysági úszógálára és hosszról hosszra gyűjtötték a forintokat a Jószolgálati Otthonnak és a Móra Ferenc Általános iskolának.
A szervezők gondoltak azokra is, akik éppen a pihenőidejüket töltötték, hiszen este zene és tánc szórakoztatta a jelenlévőket. Vasárnap délben a visszaszámlálást követően mindenki a vízben ünnepelt.
A csapatok összesen 19.672 hosszt úsztak egy nap leforgása alatt, amely pontosan 983,6 kilométer. Az Acélszív nevű csapat tagjai a kezdetektől rendszeres résztvevői az Úszógáláknak és idén a dobogó legfelső fokára állhattak. A kis vérfrissítésnek is köszönhetően ők több mint 110 kilométert úsztak.
Szalontai Károly főszervező úgy fogalmazott, "szuperszonikus" volt idén a hangulat, és nagyon jól sikerült a gála. A leúszott hosszok 19.672 jótékony forintot jelentenek a két kedvezményezettnek. Szalontai Károly hozzátette, ezt az összeget az egyesület kiegészíti, így 30-30 ezer forintot adnak át a Jószolgálati Otthonnak és a Móra iskolának.
A Szalontai Károllyal készült rövid értékelés ide kattintva tekinthető meg.
A rovat további hírei: Sport
Nem volt esély a MEAFC ellen
2025. nov. 30.
Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.
Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott
2025. nov. 30.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.
Elmaradt a bravúr Görögországban
2025. nov. 30.
A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
DSTV: régiós edzés az uszodában
2025. nov. 29.
Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.
Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE
2025. nov. 29.
A MEAFC elleni találkozóval folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma délután öt órától.
Mayer Gréta mindenben előrébb lépett
2025. nov. 28.
Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta, akit Barta Endre alpolgármester is köszöntött csütörtök délutáni edzésén.
DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók
2025. nov. 28.
A DKSE birkózó szakosztálya múlt szombaton rendezte meg az U15 Országos Szabadfogású Csapatbajnokság – Somogyi Sándor Emlékverseny – Impact Kupa birkózó versenyét. Az eseménnyel az egykori kiváló birkózóra emlékeztek, aki versenyzői pályafutását követően támogatóként is segítette a szakosztályt. Hangkép.









