Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tanulságos vereségek

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. okt. 09., 12:49

Az Országos Serdülő Bajnokságban három, míg az Erima bajnokságban kettő vereséggel zárta mérkőzéseit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U13-as csapata.

Újabb öt összecsapás várt a közelmúltban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U13-as együttesére, mely előbb az Országos Serdülő Bajnokságban mérette meg magát, majd az Erima bajnokságban húzott szerelést. A serdülők mezőnyben három vereség volt Takács Józsefné együttesének mérlege, ám mint azt a csapat edzője elmondta, mindhárom mérkőzésen akadtak olyan biztató jelek, amelyekre lehet építeni a jövőben.

Védekezésben ugyanakkor még sokszor elviszi a hév a játékosokat, s emiatt sajnos nem mindig hoznak jó döntéseket, s a megfelelő kapusteljesítmény is hiányzik még, pedig ez jelentősen segítené azt, hogy több könnyű gólt tudjanak szerezni. Támadásban akadnak szép megoldások, de a befejezések még nagyon pontatlanok, illetve többen sem mernek kapura lőni, mert félnek a hibázástól, ezért jó lenne, ha a lányok ráéreznének arra, hogy a kézilabda szeretetéért játszanak, s nyugodtan lehet bátrabban kézilabdázni.

Az Erima bajnokságban sajnos szintén két vereséggel zárták meccseiket fiataljaink, akik a Siófok ellen nagyon rossz felfogásban léptek pályára, ráadásul semmi sem sikerült a játékosoknak, egyszerűen nem találták meg a jó megoldásokat. A Rinyamenti ellen már összeszedettebb játékot nyújtottak az akadémisták, ám Takács Józsefné szerint a csapat és a játékvezetők szabályértelmezése komolyan eltért egymástól, s ez jelentősen megnehezítette fiataljaink dolgát. Az edzői értékelés szerint ezúttal nem érdemeltek vereséget, ám végül mégis az ellenfél örülhetett a 22-16-os sikernek. A mérkőzéseket ezzel együtt kiértékelte a játékosokkal, igyekeznek tanulni a hibákból, s dolgozni tovább, mert a következő héten újabb három összecsapás vár a csapatra.

Eredmények

OSB
DKKA III. – Szigetszentmiklós 11–28 (5–14)
DKKA III. – Érd II. 10–26 (5–11)
DKKA III. – Gárdony-Pázmánd 11–19 (7–11)

Erima bajnokság
Siófok KC – DKKA 20–7 (8-2)
DKKA – Rinyamenti KC 16–22 (8–11)

A rovat további hírei: Sport

Előbb szidalmazta, majd meg is ütötte a kalauzt a jegy nélkül utazó férfi

Előbb szidalmazta, majd meg is ütötte a kalauzt a jegy nélkül utazó férfi

2024. okt. 25.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt a megvadult utas ellen – pénzbüntetés lehet a történet vége, értesült a DO.

Ez nem a DKSE estéje volt

Ez nem a DKSE estéje volt

2024. okt. 25.

Támadásban elkövetett hibái miatt nem tudott szoros meccset játszani a vendég miskolciakkal a DKSE röplabda csapata Extraliga csütörtök esti fordulójában.

Hatékony, fegyelmezett játék kell

Hatékony, fegyelmezett játék kell

2024. okt. 25.

Nagyon oda kell figyelnie védekezésére is Acélbikáinknak ahhoz, hogy pontot, pontokat szerezzen a BJA HC elleni hazai összecsapáson ma este fél héttől.

Már a középszakaszban csatáznak

Már a középszakaszban csatáznak

2024. okt. 24.

Gólokban gazdag mérkőzéseket vívtak a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság középszakaszának első fordulójában.

Tisztességes meccsben bíznak röplabdázóink

Tisztességes meccsben bíznak röplabdázóink

2024. okt. 24.

Erősen tartalékos felállásban is jó meccset játszana a vendég MEAFC gárdájával a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga csütörtök esti fordulójában.

DSTV: családi foci a műfüvön

DSTV: családi foci a műfüvön

2024. okt. 23.

Családi focikupát szervezett magának a Vasvári iskola 1.b osztálya október 16-án. A sportos kikapcsolódást mindenki komolyan vette, ennek megfelelően a Lorántffy iskola kerítésén belüli DLSZ aréna adott otthont a megmozdulásnak. Hangkép.

Végül biztos győzelem

Végül biztos győzelem

2024. okt. 23.

Egy nyolcperces védelmi rövidzárlat ellenére is négygólos győzelmet aratott fővárosi bajnokiján a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság harmadik fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  2. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  3. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  4. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  5. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő