Szombaton este a fővárosban, államiságunk egyik szimbolikus helyén töklámpások gyúltak. A Hősök tere különös rituálé színhelye lett; nem először.
Az utóbbi években többször rendeztek már ott „töklámpás fesztivált”. Jótékonysági céllal hirdetik, és a legtermészetesebb, hogy erre az adakozók szíve megnyílik.
De miért kell ehhez új szokásrendet képezni? Ősi ünnepünk, mindenszentek – ahogy a halottak napja is – ősidők óta összekapcsolódik a rászorulók megsegítésével. Eleink gondolkodásában a jótékonyság mindig is önképerősítő, önbecsülést fokozó vonás volt. És éltek is ezzel. Ahogy az egyházak is, küldetésük parancsa szerint.

A mai napon, a reformáció fél évezredes tradicionális ünnepén a protestáns istentiszteletekhez hozzátartozik az agapé, vagyis a szeretetvendégség megrendezése, a felebaráti önzetlenség kinyilvánítása, a rászorulók segítésének kifejezése. A katolikusok az ő ünnepükön, a holnap sorra kerülő mindenszentekkor évszázadok óta ugyanígy gondoltak a nélkülözőkre: fonott kalácsot készítettek – ez hívták mindenszentek kalácsának –, és lisztet, gabonát adtak a szegény sorsúaknak, hogy gondjaikat enyhítsék. Holnapután lesz halottak napja, ez is régóta összekapcsolódott az ételadományozás szokásával. És az egyházi karitatív intézmények teszik a dolgukat. Nincs új tehát a Nap alatt…
Mégis, miért kell ehhez töklámpás? Hagyományaink szerint nem kell. Az angolszász világból érkezett halloween-napi töklámpafaragás nálunk alighanem gyermekeink játékos szokása marad, ahogy az volt egykor a Luca-tök készítés hagyománya. A felnőtt többség pedig éli a felekezete szerinti tradicionális ünnepeket. És ezekben a napokban az elmentekre, a halottaira emlékezik. Őszirózsával, koszorúval. Faragott tök nélkül.

