November negyedikének reggelén nem volt ott a teli tejeskanna a megszokott helyen, a bejáratnál – olvasom egy visszaemlékezésben. – Az addig nap mint nap pontosan érkező szállítmány elmaradt. Baljós jel, vélte a házigazda.
Joggal gondolta ezt, hiszen a falusi tejesasszony a legnehezebb napokban is teljesítette a rendelést. Nyomós oka lehetett annak, hogy ezúttal elmaradt. Tényleg az volt. De emberünk ezt csak akkor tudta meg, amikor hallotta a rádióhíreket. És a való tény akkor ütötte végképp gyomorszájon, amikor meghallotta a közeledő tankok moraját is. Akkor már tudta: minden elveszett.
Hatvan esztendeje ezen a napon a már kivonulóban lévő – vagyis jórészt a sunyi módon kivonulást imitáló – szovjet csapatok megfordultak, és a keleti határvidéken behatoló erősítéssel együtt lerohanták az országot. Ismét muszka csizma taposta itt a földet. Ma már tudjuk, ez elkerülhetetlen volt: Kádár János ugyanis előző nap, november 3-án Moszkvában eladta az országot. „Igen, Önöknek igazuk van. Ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon, most az Önök segítsége kell” – ez a mondat hangzott el a szájából azon a szégyenteljes ülésen, amelyen Hruscsov, a szovjet pártfőtitkár ellenforradalomnak nevezte a magyar felkelést. Kádár tehát nem a népe melletti kiállást választotta, hanem a saját hatalmát építve „meghívót” kézbesített a szovjet agresszornak.
Kegyetlen malícia rejlik abban a mondatban, amely a Magyar Ifjúság című lap november 3-ai számának Napi kérdés rovatában jelent meg: „Úgy jönnek, mintha mennének…?” És tényleg: mintha a törvényes magyar kormány kívánságának megfelelően menni készültek volna, de már készült a titkos terv, amely eredményeként nem mentek, hanem jöttek. A kivonulási terv véglegesítésére a tököli szovjet bázisra érkező küldöttséget tőrbe csalták. Alighogy megkezdték a tárgyalást, a hírhedt KGB elnöke, Szerov tábornok vezetésével géppisztolyos szovjet állambiztonsági tisztek rontottak be az ülésterembe. Példátlan eset: egy idegen hadsereg katonái a magyar küldöttség tagjait a saját hazájukban tartóztatták le – köztük Maléter Pál honvédelmi minisztert, s ezzel a másnapra tervezett invázió előtt lényegében „lefejezték” a magyar hadsereget. Az ördögi terv beérett.
A nemzeti gyász napján a hősök előtt tisztelegve s az áldozatokra emlékeztetve szólal meg este a Requiem a fővárosban, a Szent István Bazilikában. És értük lobban fel a gyertyák, mécsesek lángja szerte az országban, Dunaújvárosban is – ahol a lehető legtovább, november hetedike délutánjáig kitartottak a városvédők. Dicsőség nekik!
