Villámköltöztetés: csak a hétvégén van fuvar meg négy dolgos, segítő kéz, meg kell ragadni az alkalmat. A csapat teszi a dolgát. Igyekeznek. Minden a kocsin, irány a végcél.
Azért bármennyire is sietős, az útba eső piacnál megállnak, hogy a hurkasütőnél bekapjanak valamit. Előttük egy kopott ruhájú, csontsovány embert szolgálnak ki, vesz egy kis darab hurkát, kiguberálja az árát, majd a csábító kinézetű, hatalmasra méretezett fasírttal szemez. Az mennyibe kerül? – kérdezi. A választ hallván valamit motyog, hogy csak a felére telne… és indulna tovább.
Negyvenes asszony lép a fiatal eladó mellé, tán ő a főnök, gyorsan fölkap egy húsvillát, belédöfi az egyik fasírtba, fölemeli: nocsak, ez az egy valamiképpen ilyen kicsire sikerült… ezt odaadom fél áron. Az öregember meghökken – hiszen látja, az a darab is igazán termetes, ugyanolyan nagy, mint a többi –, de aztán csak leesik neki a tantusz, hálásan mosolyog. A sorban állók is mosolyognak. Az ifjú eladólány is, aki emberségleckét, egyszersmind tapintatpéldát kapott a főnökétől; jelképesen szép, hogy éppen advent kezdetén.

