Köszönjük, Marci!

A dunaújvárosi születésű Vas Márton májusban, az „A” csoportos világbajnokság utolsó mérkőzését követően jelentette be, hogy nem lép többet jégre a magyar válogatottban. Ezt megerősítve a 175-szörös válogatott játékos a Magyarország–Dánia mérkőzés után ünnepélyes keretek között akasztotta szögre a korcsolyáját. Ez a pillanat számunkra, dunaújvárosiak számára különösen megható volt, hiszen Marci két testvérével, Jánossal és Mátyással állt a jégen.

- Miért döntöttél a búcsú mellett?

- Ennek főleg érzelmi okai voltak, hiszen az idei szezonban is nagyon messze voltam a családomtól, és úgy éreztem, hogy most már őket kell előtérbe helyeznem. Nem fogok még egy szezont úgy lehúzni, hogy nincsenek velem. Így nem szakmai okok miatt döntöttem el, hiszen úgy éreztem, egy, esetleg két év még lehet bennem. Az öröm, hogy a tehetséges fiatalok egymás után érkeznek, ennek alapján inkább rutin, nem pedig játéktudásbelit űrt hagyok magam után.

- Hol képzeled el a jövődet?

- Az biztos, hogy Németországban maradunk, hiszen a nagyobbik lányom már iskolába jár. Természetesen gondolkodtam azon, hogy ha egyszer véget ér a játékos pályafutásom, akkor maradok-e a hokiban. A szívem azt mondja, hogy ha értelmes feladatot kapnék, amiből a családomat biztonságban el tudnám tartani, akkor igen. Edzőként és vezetőként is kipróbálnám magam, de előtte azért szeretnék még játszani egy-két évig. Ha nem, akkor muszáj más munka után néznem.

- Ha lenne megkeresésed Dunaújvárosból, szívesen visszatérnél-e hozzánk?

- Nyáron volt megkeresés, de egyelőre nem tervezzük a Magyarországra való költözést.

- Hogyan látod a magyar hoki jelenlegi helyzetét?

- Nagyon jó irányba haladunk. A feljövő fiatalokkal fokozatosan lépünk előre. Jó látni, hogy nagyon ügyesek is vannak köztük. Az természetesen nagy előrelépés mindenki számára, hogy az „A” csoportos szereplést követően felfigyeltek a magyar játékosokra, akik nemzetközi szinten is egyre elismertebbek lesznek. Ahhoz azonban, hogy oda érjünk, ahová szeretnénk, még rengeteg alázatos és fegyelmezett munkára van szükség. Ha ez megvan, akkor sokra lehet hivatott a fiatal társaság. Én személy szerint szurkolok nekik, hiszen mindig fiatalpárti voltam. A viselkedésük, a hozzáállások, a munkamoráljuk profi, amely alapján szép jövő elé néznek.

- Mi még emlékszünk azokra az évekre, amikor bemutatkoztál a Dunaújváros csapatában. Akkor 15 éves voltál, és a többi hozzád hasonló korú játékossal máris komoly bajnokságban kellett helyt állnod. Azt is mondhatjuk rólad, hogy univerzális játékos vagy, aki csatárként és hátvédként is bevethető. Emlékszel arra, hogy mikor kellett ezt megtanulnod?

- Igen, hiszen csatárként kezdtem pályafutásomat, majd Kercsó Árpád formált belőlem hátvédet. Erre azért volt szükség, mivel abban a szezonban hiány volt ezen a poszton.  1995/96-ban még csatárként, majd a következő szezonban már hátvédként számított rám. Így kerültem ki Észak-Amerikába, majd Kanadában, mivel ott éppen csatárhiány volt, kerültem vissza a csatársorba. Arra a kérdésre, hogy melyiket szeretem jobban nem tudok egyértelműen választ adni, de 36 évesen talán hátul nagyobb támaszt tudok adni.

Képek forrása: Magyar Jégkorong Szövetség (Mudra László felvételei)

- A pályafutásod során számos remek edzővel dolgozhattál. Közülük kik voltak számodra a legfontosabbak?

- Természetesen Kercsó Árpád az első, hiszen nála kezdtem, ő volt az, aki elindított az utamon. Pat Cortina, Luciano Basile, Diego Scandella és Rich Chernomaz is rendkívül sokat segítettek nekem.

- Természetesen kíváncsi vagyok arra, hogy van-e álomsorod?

- A dunaújvárosi időkből a Ladányi, Vas, Peterdi, majd az EBEL-es csapatból a Ladányi, Vas, Sofron hármas. Mi olyanok voltunk, akik már egymás gondolatát is tudtuk. Ladányi Balázshoz köthető a legnagyobb, és talán legfontosabb gólom is, hiszen az ő passzát értékesítve jutottunk fel az „A” csoportba.

- Büszke lehetsz testvéreidre, hiszen Jankó fantasztikus játékos, de Matyi, mivel ő magára húzta a zebra szerelést, nem tűnik kakukktojásnak?

- Természetesen nem. Szerintem nagyon jól csinálja a feladatát. Büszke vagyok mindkettőre, nekem mindegy miben sikeresek!