Dunaújváros Hetilap

Nagyarányú reálbér-növekedés a cél

doszerk - 2016. november 15. 15:22

A kormány célja, hogy a minimálbér-emelés mellett a járulékcsökkentés is megvalósuljon – hangsúlyozta Varga Mihály a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának kibővített testületi ülésén.

A nemzetgazdasági miniszter közölte: a tárca célja, hogy jövőre és 2018-ban is nagyarányú reálbér-növekedés következzen be.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, Magyarország erősödik azzal, hogy hazánk makrogazdasági mutatói az elmúlt években nagymértékben javultak, az ország stabil helyzete jelenleg megengedi, hogy jelentős lépésekben merjünk gondolkodni a jövőre nézve. Varga Mihály jelezte, a szerdai kormányülésen tájékoztatja a kormányt a megbeszélésekről, a tárgyalások ezt követően folytatódnak.

A testület ülésén a kormány mellett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének, a Vállalkozók Országos Szövetségének, az ÁFEOSZ –COOP Szövetségnek, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának, a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek, a Munkástanácsok Országos Szövetségének, a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésnek a képviselői vettek részt.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában

Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában

2025. szep. 19.

Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés

2025. szep. 19.

A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.

Továbbra is támogatják az álláskeresőket

Továbbra is támogatják az álláskeresőket

2025. szep. 18.

Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.

Ahol mindig van mit csinálni – épül és szépül az arborétum

Ahol mindig van mit csinálni – épül és szépül az arborétum

2025. szep. 18.

A közelmúltban fejlesztésekről és fejlesztési lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester – ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat.

DSTV: segítség az egészségért szombaton

DSTV: segítség az egészségért szombaton

2025. szep. 18.

A beharangozót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy városunkba költözik a Richter Egészségváros nagyszabású programja. Az egészségvédelmet és a segítségnyújtást ötvöző közösségi kezdeményezésre szombaton várják a városlakókat. Bónusz: itt a teljes kínálat!

Önkéntesek tesznek a város biztonságáért

Önkéntesek tesznek a város biztonságáért

2025. szep. 17.

Önkéntes polgárőrökkel találkozott és egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester és Orosz Csaba önkormányzati képviselő, településünk Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke.

Dolák-Saly Róbert lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

Dolák-Saly Róbert lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

2025. szep. 17.

A népszerű előadó, humorista, író műsorszám-illusztrációkkal pettyezett beszélgetésre várja a közönséget a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében csütörtökön délután, a közéleti sorozat évadnyitó eseményén. Boborján rulez! Flyer.