Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Öt edzőmeccs vár a Kohászra

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2016. nov. 28., 12:29

A Budaörssel és a Siófokkal két-két alkalommal is megmérkőznek, míg a Fehérvár KC ellen egyszer húznak szerelést decemberben a DKKA felnőtt kézilabdázói.

Már javában zajlik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának téli felkészülése, s mint arról György László másodedző korábban már beszámolt, a terveik szerint több edzőmérkőzést is játszanak majd az előttük álló szűk egy hónapban, hiszen a december 30-i bajnoki újrakezdésig mindenképpen játékban kell tartani kézilabdázóinkat. Nos, mint azt az együttes szakvezetésétől megtudtuk, összesen öt edzőmeccs vár a közeljövőben együttesünkre, mely a kőkemény napi munka mellett először december másodikán, pénteken délután negyed háromkor méreti meg magát a Budaörs vendégeként.

Képek: DO-archív

A fővárosiak szűk egy héttel később, december nyolcadikán este hat órától viszonozzák a mieink vendégjátékát, majd újabb egy hét "szünetet" követően három mérkőzés is vár a Kohász játékosaira. December 15-én ugyanis a Siófok látogat Dunaújvárosba, egy nappal később viszont már Székesfehérvárra utaznak Kudor Kittiék, akik december 17-én is pályára lépnek egy gálamérkőzésen, ezúttal Tamásiban. Kézilabdázóink december 23-án, Siófokon játsszák le idei utolsó edzőmeccsüket, hogy a karácsonyi pihenőt követően a lehető legjobb formában léphessenek pályára december 30-án, amikor az Elios Kispest NKK együttesét fogadják az NB I-es pontvadászat idei utolsó fordulójában.

A DKKA felnőtt csapatának decemberi mérkőzései

2016. 12. 02. 14:15 Budaörs – DKKA (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 08. 18:00 DKKA – Budaörs (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 15. 11:00 DKKA – Siófok KC (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 16. 16:00 Fehérvár KC – DKKA (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 17. 15:30 Gálamérkőzés Tamásiban
2016. 12. 23. 11:00 Siófok KC – DKKA (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 30. 18:00 DKKA – Elios Kispest NKK (bajnoki mérkőzés)

A rovat további hírei: Sport

Férfi vízilabda Eb – nehéz ágon a magyar válogatott

Férfi vízilabda Eb – nehéz ágon a magyar válogatott

2025. szep. 14.

A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott Montenegró, Franciaország és Málta együttesével került össze a férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolásán.

Hazai vereség a gólzáporban

Hazai vereség a gólzáporban

2025. szep. 14.

Hiába szerzett harmincnégy gólt a tavalyi bronzérmes ellen, végül 34-43-as vereséget szenvedett a vendég Esztergomtól a DKKA felnőtt női kézilabda csapata a bajnokság második fordulójában szombaton este.

Világkupa-főpróba és válogató a vb-re

Világkupa-főpróba és válogató a vb-re

2025. szep. 13.

Három dunaújvárosi versenyző is részt vesz a tornászok szombathelyi világkupáján, mely egyben válogatót is jelent az októberi világbajnokságra.

A remek kezdés ellenére kikapott a DAB

A remek kezdés ellenére kikapott a DAB

2025. szep. 13.

Hiába vezetett bő két perc elteltével már két góllal, végül 6-2-es vereséget szenvedett Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki nyitányán.

Felszabadult, jó játékban bízva

Felszabadult, jó játékban bízva

2025. szep. 12.

A tavalyi harmadik Esztergom elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata szombaton délután öt órától.

DSTV: sporttal az ovisokért

DSTV: sporttal az ovisokért

2025. szep. 12.

Dunaújvárosban jól tudjuk, a jó cél érdekében képes megmozdulni a város. Szó szerint. Emlékeznek még a Jót, Fut a Város – Dunaújváros rendezvényre? A közösségi megmozdulás nyomán nagyon sok támogató fogott össze, hogy kialakíthassanak egy különleges szobát az Aprók Háza Tagóvodában. Hangkép.

Miskolcon rajtol a DAB

Miskolcon rajtol a DAB

2025. szep. 12.

Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszában ma este fél héttől.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő