Újdonságok a Szilágyi iskolában
Több változás is történt a Szilágyi iskola életében az új tanévben. Az elsősöket felújított tanterem, a hetedikeseket szerbiai kirándulás, az alsósokat egy új szakkör, az intézményt pedig egy szerb iskolával kötött együttműködési megállapodás lehetősége várja.
A leendő szülők a tanítókkal együtt úgy döntöttek, felújítják az elsősök osztálytermét, ezért nyáron a falakat lemeszelték, majd lefestették, végül a függönyöket is lecserélték. Mivel új padokra is szükség lett volna, a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola tagintézményvezetője, Farkas Márta megkereste Cserna Gábort, városunk polgármesterét, aki támogatta a kezdeményezést, így az önkormányzat segítségével 22 egyszemélyes padhoz és hozzá való székekhez jutott az iskola 1./e informatika és angol tagozatos osztálya.
Az új berendezések mellett még egy újdonság is várja a tanulókat is iskolában. A harmadik és negyedik osztályosoknak Farkas Márta egy szerb-horvát szakkört is tart, ahol énekekkel, versekkel, alapvető kifejezésekkel ismerhetik meg a nyelvet. Mint mondta, Dunaújvárosban sokan rendelkeznek szerb-horvát gyökerekkel, de csak kevesen beszélik a nyelvet. Az idén indult szakkör sikeresnek mondható, máris húszan jelentkeztek rá, akik mind nagyon lelkesek és szeretnének tanulni. Dunaújváros Szerb és Horvát Nemzetiségi Önkormányzatával jó kapcsolatot ápol az iskola, így később közös programokra is sor kerül majd, ahol más irányból is megismerhetik a diákok a szerb-horvát kultúrát, ételeiket, de szavaló- és rajzversenyen is részt vehetnek majd.
A harmadik és negyedik osztályos tanulókon kívül hetedikesek is jelentkeztek a szakkörbe, mivel májusban a Határtalanul Program keretein belül az iskola hetedik osztályos tanulói Szerbia magyar lakta területére utaznak és meglátogatják Zombort, Bácsfeketehegyet és Szabadkát, ahol ők is szeretnék magukat megértetni, nem csak magyarul. A kirándulás mellett még egy fontos szerbiai kapcsolatra is kilátás van, ugyanis egy dél-szerbiai város iskolájának igazgatója is megkereste a Szilágyi iskolát, egy együttműködési megállapodás miatt, melyben Dunaújváros Szerb Nemzetiségi Önkormányzata is segítséget nyújt.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: tanévnyitó az egyetemen
2022. szep. 10.
Fennállásának 59. tanévét kezdte meg a Dunaújvárosi Egyetem, derül ki a DSTV ünnepi összeállításából. Az intézményben összesen 35 ország diákjai folytatják tanulmányaikat a hőn áhított diploma reményében. Hangkép.
DSTV: tanévnyitó a Vasváriban (galériával)
2022. szep. 05.
Színes műsorral és az első évfolyamosok köszöntésével kezdődött a tanév a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos intézmény új vezetéssel és komoly tervekkel készül a következő időszakra. Hangkép és galéria itt!
Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték a Móricz diákjait
2022. szep. 04.
Augusztus utolsó napján rendezte meg hagyományos évnyitó rendezvényét a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. Az ünnepségen Pintér Tamás polgármester, Szántó Péter önkormányzati képviselő és Horváthné Ottinger Hajnalka intézményvezető köszöntötte a gyerekeket.
DSTV: tanévkezdés előtt "Csibe napok"
2022. szep. 04.
Több éves hagyomány folytatásáról tudósít a DSTV összeállítása a BIROK Szabó Magda tagintézményéből. A tanévkezdés előtt két napos programra várták a leendő elsősöket, hogy az iskola új nebulói megismerkedhessenek az intézmény hangulatával, közösségével. Hangkép.
DSTV: kezdődik a tanév
2022. szep. 01.
Az ősz első napja nem szólhat másról – szép számú gyereksereg kezdi meg az általános iskolai tanulmányait. Készen áll a tanévkezdésre a BIROK Szabó Magda Tagintézményének közössége is, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
DSTV: vezetőváltás a Vasváriban
2022. aug. 28.
Új igazgatóval vág az új tanévnek a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Gálosfai Tímea terveiről és elképzeléseiről, de az ikonikus intézmény vezetésének felelősségéről is mesélt. Hangkép.
DSTV: megérkeztek a tankönyvek
2022. aug. 22.
Fontos esemény a tanévkezdés előtt a tankönyvek megérkezése az iskolákba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Móriczban tanárok és diákok együtt pakolták és szortírozták a tanulnivalót a napokban. Hangkép.