Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Élen telelnek a fiatalok

Sport
labdarúgás
utánpótlás
DPASE
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2016. dec. 05., 16:12

A Dunaújváros PASE U17-es és U19-es csapata is rangadót nyert a hétvégén, így mindkét csapatunk a táblázat éléről várhatja a bajnokság tavaszi folytatását.

Komoly rangadók vártak hétvégén a Dunaújváros PASE utánpótlás együtteseire, melyek közül az U17-es és az U19-es csapat is a Csepel fiataljaival mérte össze erejét korosztályos bajnokságok 13. fordulójában. Az U17-esek eddigi összes meccsüket megnyerték a szezonban, de az ötödik helyen álló csepeliek ellen azért így is lehetett nehézségekre számítani. Fiataljaink azonban ezúttal is bizonyították, hogy nem véletlenül állnak a tabella élén, már az első félidőben kétszer mattolták ellenfelüket, s a fordulás után még négy alkalommal örülhettek gólnak, így hiába szépítettek a vendégek, a mieink végül sima, 6-1-es sikert aratva erősítették meg első helyüket a tabellán.

Kép: DO-archív

Az idősebbekre talán még nehezebb mérkőzés várt, ugyanis ellenfelük mindössze négy ponttal szerzett kevesebbet a listavezető dunaújvárosiaknál, vagyis egy abszolút hatpontos meccs várt a DPASE U19-eseire. A mérkőzés első félideje ráadásul a Csepel elképzelései szerint alakult, mert hiába szerezte meg korán a vezetést csapatunk, az ellenfél a játékrész derekán egyenlített, majd a hajrában a vezetést is átvette. A fordulás után rendezték soraikat fiataljaink, akik a 62. percben egyenlítettek, majd a 91. percben lőtt Hamar Erik találattal kibrusztolták a három pontot, így az U17-esekhez hasonlóan a tabella éléről várhatják a tavaszi folytatást.

A rovat további hírei: Sport

Két vereség Tatabányán

Két vereség Tatabányán

2025. feb. 05.

A listavezető Tatabányától és a Pécstől is három szettben szenvedett vereséget U20-as leány együttesünk az OB II-es pontvadászat középszakaszának újabb fordulójában.

A Fradi nyerte a rangadót

A Fradi nyerte a rangadót

2025. feb. 05.

Egyszer még felállt háromgólos hátrányból, ám a második ferencvárosi meglódulásra már nem volt válasza a DFVE női vízilabda csapatának az OB I keddi rangadóján.

Meglepő, fájdalmas vereség

Meglepő, fájdalmas vereség

2025. feb. 04.

Hiába vezetett két góllal a második felvonás elején, végül 7-5-ös vereséget szenvedett Martonvásáron a Dunaújváros Futsal együttese hétfőn este.

Rangadó előtt a vízilabdázók

Rangadó előtt a vízilabdázók

2025. feb. 04.

Az éllovas Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata ma este fél kilenctől.

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

2025. feb. 03.

Bár a csapatversenyben nem sikerült dobogóra állni, rengeteg érmes helyezéssel zárták a helyi birkózók az Arany iskolában megrendezett Komóczi Gábor Emlékversenyt a mögöttünk hagyott hétvégén.

Remek meccsek Rácalmáson

Remek meccsek Rácalmáson

2025. feb. 03.

A Dunaújváros PASE együttesének sikerével ért véget az I. alkalommal megrendezett Hóvirág Kupa elnevezésű kispályás női labdarúgó torna a Rácalmási Sportcsarnokban.

Idegenben javíthatnak a futsalosok

Idegenben javíthatnak a futsalosok

2025. feb. 03.

Martonvásáron, a tabellán nyolcadik Mad Dogs ellen folytatja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal csapata ma este nyolc órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő