Elszúrták az elejét a Sárkányok

spigott - 2016. december 6. 16:29

Hiába nyert meg négy negyedből hármat is, vereséget szenvedett a Megyeri Tigrisek elleni bajnokin a Dunaújvárosi sárkányok U16-os kosárlabda csapata.

A Megyeri Tigrisek elleni hazai mérkőzéssel folytatta a Pest Megyei bajnokság küzdelmeit hétvégén a Dunaújvárosi Sárkányok U16-os kosárlabda csapata. Fiataljaink nem is kezdték rosszul a meccset, hiszen a 4. percben még 10-6-ra vezettek, ám a játékrész második felében átrohant a mieinken a vendégcsapat, mely az első szünetig további harminckét ponttal szomorította a hazaiak szakvezetését úgy, hogy a Sárkányok már csak négy pontra voltak képesek (14-38). A pihenő alatt igyekezett rendezni sorait a hazai csapat, mely a második negyedben már valamivel kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, minimális különbséggel meg is nyert ezt az időszakot, de a félidőben így is simán, 59-36-ra vezetett az ellenfél.

Kép: dragons.hu

A térfélcsere után is kiegyenlített játékot láthattak azok, akik megtekintették a mérkőzést, ám hiába húzta be a harmadik negyedet is a házigazda, a vendégek továbbra is biztosan őrizték előnyüket, így az utolsó felvonás előtt hatalmas fordulatra lett volna szükség a mieink győzelméhez (58-79). Sajnos a Tigrisek voltak annyira jók, hogy tetemes vezetésükből meghagyjanak a meccs végére is, így hiába küzdött, s nyerte meg a negyedik felvonást is nyolc ponttal a Sárkányok gárdája, az első negyed kihagyása túl sokba került a mieinknek, akik végül 78-91-es vereséget szenvedtek.

Dunaújvárosi Sárkányok – Megyeri Tigrisek 78-91 (14-38, 22-21, 22-20, 20-12)

Dunaújvárosi Sárkányok: Bozsik 10/6, Matucza 21, Csépányi 19/3, Petrin 8, Bak 20. Csere: Szabó Péter, Szabó Martin, Tarczal, Jiling, Braun, Katona.

A rovat további hírei: Sport

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Fővárosi nyitány a bajnokságban

Fővárosi nyitány a bajnokságban

2025. szep. 06.

A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.

Vereséggel kezdtek a fiatalok

Vereséggel kezdtek a fiatalok

2025. szep. 05.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

2025. szep. 05.

Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.

Miért fontos a mobilizálás?

Miért fontos a mobilizálás?

2025. szep. 04.

Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?

DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak

DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak

2025. szep. 04.

Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.

A DEAC ellen a nyolc közé jutásért

A DEAC ellen a nyolc közé jutásért

2025. szep. 04.

A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.